Pár tévhit a körforgalommal kapcsolatosan

Frisss - fotó: Bodorkós Máté • 2017. március 08., szerda •
Nap, mint nap hajtunk át rajta a város több pontján, többen mégsem az előírásoknak megfelelően használják.

Elég egyértelműen vázolja fel a laikusok számára a Wikipédia, hogy mit jelent a körforgalom. Ez egy olyan forgalomszervezési megoldás, amit főleg nagy forgalmú, vagy veszélyes kereszteződésekben alakítanak ki. Előnye, hogy lelassítás nélkül nehezen lehet áthaladni rajta, illetve csak egy irányba kell figyelni a behajtásnál.

Szép az elmélet, de ha a gyakorlatra kerül sor, bizony többen zavarba jönnek a volán mögött ülve. A jobbra tartási kötelezettségből adódóan a körforgalomba behajtás előtt nem kell indexet használni.

A közlekedés szempontjából mindenképpen jó dolog - mondta Zsohár János gépjármű szakoktató. Sajnos a könyvekből tanultakat nem mindenki teszi át helyesen a gyakorlatba. Sokan, tévesen irányjelzőt használnak a behajtáskor, ami elég megtévesztő lehet a többi sofőr számára. Nyilván, ha a behajtástól számított első kijáraton szándékozunk menni, akkor egyből kitehetjük az indexet. Ez persze nem azt jelenti, hogy a körforgalomba érkezéskor már mennie kell az irányjelzőnek.

A másik sarkalatos pont az elsőbbség kérdése, ugyanis sokan nagyobb gázfröccsel próbálnak kiugrani a körforgalomban haladó autó elé, amely szintén szabálytalan. Fontos, hogy ne zavarjuk meg a többi járművet. Sajnos nemcsak az autóval, hanem a kerékpárral és a motorral közlekedők is okozhatnak galibát.

Esetükben szintén él a jobbra tartási kötelezettség, mégis előfordul, hogy a kanyarodó autók mögött húzódnak befelé, ez szintén balesetveszélyes - mondta a szakember.

A Zanati út végén lévő többsávos körforgalmat a nagyobb forgalom miatt építették, mégsem látja el megfelelően feladatát, köszönhetően a közlekedési kultúrának. A párhuzamos közlekedésre alkalmas körfogalmat a belső sávból semmilyen körülmények között nem lehet elhagyni. Irányjelzővel kell sávot váltani, viszont ebben az esetben is a külső sávban haladónak lesz elsőbbsége. Ettől viszont kialakul egy kisebbfajta káosz, hiszen senki nem akar örökké ringlispílezni.

Sajnos a körforgalmat a Zanati úton sem használják úgy, ahogy kellene. Ha nem az első kijáraton távozunk, akkor célszerűbb lenne a belső sávba menni, ezzel megkönnyítve a közlekedést. Franciaországban például folyamatos balra indexeléssel kell haladni mindaddig, amíg a kijáratot meg nem közelíti. Ilyenkor jobbra váltja az irányjelzőt a sofőr, ezzel jelzi a többi autósnak szándékát. Sajnálatos, hogy nem tudjuk jobban kihasználni a tanultakat, mert bizony, ha csak a tankönyvből elsajátított tudással ülünk a volán mögé, felfalnak a rutinosabbnak hitt vezetők. Pedig lehet, hogy köztük is találnánk olyanokat, akik elfelejtették jól használni a körforgalmat - zárta szavait Zsohár János.

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére