Már Európa is retteg: Jön az ebola?

blikk.hu • 2014. július 30., szerda •
Pánikolnak Európa lakosai, pillanatok alatt elterjedhet ugyanis az öreg kontinensen az ebola. Az Afrikában egyre több embert megfertőző halálos vírus ugyanis bármikor átlépheti Sierra Leone vagy Libéria határait, elég hozzá egy beteg utas, aki repülővel bármelyik európai nagyvárosba utazik.
Már Európa is retteg: Jön az ebola?


 - Így legalább mindennap láthatom. Ez segít nekünk ezekben a szörnyű, nehéz órákban – mondta a férfi elcsukló hangon a Bildnek.

– Azért ment Afrikába, hogy segítsen – tette hozzá az édesapa, aki retteg attól, hogy a szintén az országban tartózkodó menye és két unokája is megbetegszik.
 
De nemcsak az orvos, hanem más egészségügyi segítő is elkapta a szörnyű vírust, akik közül többen már életüket is vesztették. Az ő esetük miatt vált nagyon hamar nyilvánossá az európai országokban és Amerikában a tény, hogy kialakulóban van egy járvány, amely ellen egyelőre nem létezik hatásos ellenszer.
 
– Le kell zárni a határokat, senkit nem szabad beengedi Afrikából – jelentik ki egyre többen a különböző európai országokban, de hogy eddig hány vírushordozónak sikerült bejutnia a kontinensre, azt még homály fedi. A szakemberek szerint azonban a bomba egyre hangosabban ketyeg.

 

közösség

további frisss

lap tetejére