A hiányzókat is bemutatták: Összeállt az LMP és a 4K

szróbert-HCs • 2014. augusztus 19., kedd •
Két fiatal erő összefogásaként tizennégy képviselő-jelöltet és polgármester-jelöltet is állít az LMP és a 4K – tudtuk meg a Pelikán parkban tartott szombathelyi jelöltbemutató sajtótájékoztatón. Horváth Zoltán (LMP) polgármester-jelölt a frisss.hu kérdésére kijelentette, hogy akkor lennének igazán elégedettek, ha két képviselőjük is tagja lehetne a szombathelyi önkormányzatnak, s ezzel frakciót alakíthatnának.
A hiányzókat is bemutatták: Összeállt az LMP és a 4K

A szokatlan helyszínen megrendezett sajtótájékoztatón a jelenleg is önkormányzati képviselő Horváth Zoltán elmondta: annak ellenére, hogy most nem mindegyik képviselő-jelöltünk van itt, a jövő héten kezdődő aláírásgyűjtésen már teljes harckészültségben állunk majd.

Ezt követően Nagy András, a 4K országos alelnöke bejelentette, hogy létrejött az együttműködés, és, hogy három jelöltjük neve is ott szerepel a közös listán. A 4K országos alelnöke ezután azt közölte, hogy a közös polgármester-jelölt Horváth Zoltán.
Az LMP helyi vezetője ezután egyenként bemutatta a jelölteket, köztük azokat is, akik ott sem voltak, majd elmondta, kitől mit vár, illetve, hogy ki miért felel majd a kampány során.
Jelöltjeink civil szakmai, illetve közösségi múlttal is rendelkeznek. Szeretnénk, hogy jelöltjeink képviselők legyenek – tette hozzá Horváth Zoltán.
Az LMP és a 4K közös listáján szereplő jelöltek között bankautomata szervizelőt, spanyol tanárt, rendezvényszervezőt, környezetvédőt, szakszervezeti vezetőt, egyetemi hallgatót, angol szakfordítót, grafikust, énekest, villamosmérnököt, de még munkaerő-közvetítőt is találnak majd a választópolgárok. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére