Országos Mini U13-as bajnoki fordulónak adott otthont a vasi megyeszékhely

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2017. február 06., hétfő •
Két vasi csapat is részt vett a megmérettetésen, a nap végén a Vasas együttese örülhetett.
Országos Mini U13-as bajnoki fordulónak adott otthont a vasi megyeszékhely

Több, mint száz gyermek részvételével rendezték meg Savaria Kupát, amely az Országos Mini U13-as kiemelt bajnoki fordulója is egyben. A vasi színeket két együttes a Szombathelyi Sportiskola, illetve SzoESE korosztályos csapatai képviselték. Az egész napos sportrendezvény az u13-as korcsoport játékosairól szólt. A nagynevű hazai csapatok mellé még Grazból is érkezett egy együttes.

Bíróné Ilics Katalin utasítását hallgatják a SzoESE játékosai

Bedőcs Gergely szakosztályvezető-főszervező szerint a gyerekek számára nem csak a sportolási lehetőséget biztosítja ezek a megmérettetések, hanem igazi hírverése is a röplabdának.

Idén először nem kuparendszerben bonyolítja le a szövetség az országos bajnokságot. Vasárnap az u13-as korcsoport 12 együttese lépett parkettre az aranyérem reményében. A szövetség által kiírt országos döntőbe pont egy tucat csapat juthat be. Ehhez azonban több kritériumnak is meg kell felelni. Öt, a szombathelyihez hasonló tornán kell részt venni a csapatoknak és pontrendszer alapján jutnak be a legjobbak a szegedi döntőbe. A vasárnapi megmérettetés abból a szempontból is különleges volt, hogy kiemelt versenyként dupla pontokat kapnak a helyezés után az együttesek. A tornánkra pedig még osztrák csapat is érkezett, hogy emelje a színvonalat. A hangulatra nem volt panasz, a gyerekek mellett a szülők is nagyon jól érezték magunkat ezen a sportos vasárnapon - mondta Bedőcs Gergely.

Tóth Zsuzsanna tanítványai mindent megtettek

 

Végeredmény

1, Vasas
2, Hercules
3, Gödöllő
4, Kodolányi
5, Kaposvár
6, Dabronc
7, Graz
8, Szombathelyi Sportiskola
9, Nyugat-Balatoni Regionális SE
10, Tatabánya
11, Veszprém
12, Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület

A torna All-star csapata

  • Sütő Panna (Gödöllő)
  • Budai Viktória (Kodolányi)
  • Bánki Borka (Vasas)
  • Réthelyi Orsolya (Hercules)

Legjobb játékosok

  • Simon Csenge (Dabronc)
  • Tímár Leila (Gödöllő)
  • Nina Prettenthaller (Graz)
  • Gyarmati Fruzsina (Hercules)
  • Tóth Sára (Kaposvár)
  • Virág Zsófi (Kodolányi - Székesfehérvár)
  • Monteiro Giovana (NyBRSE)
  • Czillinger Hanna (SzoESE)
  • Tóth Bíborka (SZOSI)
  • Reider Evelin (Tatabánya)
  • Nádházi Csenge (Vasas)
  • Papp Anna (Veszprém)

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére