Orbán Viktor: „agresszív tárgyalópartner volt Puskás Tivadar”

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 17., kedd •
A miniszterelnök Szombathelyen tartott sajtótájékoztatót a Modern Városok Programmal kapcsolatban. Soroljuk, milyen fejlesztések lesznek a városban!
Orbán Viktor: „agresszív tárgyalópartner volt Puskás Tivadar”

Kedd délután nagy volt a sürgés-forgás a városházán, mindenki Orbán Viktorra és a nagy bejelentésekre várt. Aztán percekkel fél három után megjelent a miniszterelnök, és Puskás Tivadarral nagy vakuvillantások közepette aláírták az együttműködési megállapodást.

A megállapodás aláírása 

Előttünk a feladat, mögöttünk a kormány

Puskás Tivadar kezdte így beszédét és utalt a 2010-es választásokkor sokszor hangoztatott, majd a 2014-ben újra elővett, és aktualizált beszédes mottóra. A polgármester szerint a siker záloga az, hogy ezt a szlogent az évek során tartalommal tudták megtölteni. A mostani együttműködési megállapodás is egy állomása ennek, a siker további lépései. Persze sokban hozzájárult ehhez az is, hogy a város 18 milliárdos adósságállományát az állam jóváírta. Ennek köszönhetően könnyebb volt fejleszteni: a Markusovszky Kórházat, a 86-os utat, a Nyugat- Pannon Mechatronikai és Járműipari Központot, amely megalapozta a város gazdasági útját. Hozzátett ehhez az is, hogy a térségben az iparűzési adó nagysága 50%-kal növekedett.

Mit szeretnénk Szombathellyel? Fejlődést!

A polgármester szerint elsősorban biztonságot, hogy olyan város legyen ahol jó élni, ahol a munkából boldogulni tudnak az emberek. Hogy fejlett közlekedési kapcsolatai legyenek, hogy a gazdasága fejlődjön, valamint hogy a város fejlődése olyan legyen, ami további fejlődési lehetőséget jelent a kultúrában és a sporban is – válaszolt saját kérdésére a polgármester, aki szeretné ha Szombathely Szent Márton szellemiségében igazán élhető város maradna.

„Három dolog”

Orbán Viktor miniszterelnök úgy kezdte a beszédét, ha Szombathelyt emlegetik, akkor mindig három probléma esik rögvest szóba. Egyrészt a Markusovszky Kórház koszerűsítése, de rögtön leérvelte, hogy 2010 és 2014 között az állam 12 milliárd forintot fordítottak rá. A második a 86-os út fejlesztése. „Mindannyian szerettük volna, ha hamarabb készül el, és az első ciklusunkban át tudjuk adni. De minden Szombathely felé közlekedő láthatja, ez már nem várat sokat magára, hiszen óriási erőkkel dolgozunk  és a következő év végéig - ami a leges legutolsó határidő - át fogjuk adni.” A harmadik dolog pedig a piacképes felsőfokú képzés megalapozása, ez pedig a mérnökképzéssel már megvalósult. „Ez szerencsére megtörtént, most már arról beszélünk, mikor indul a villamosmérnök-képzés. Látható, hogy a három nagy ügyet megoldottuk."

A viszonyítási pont itt Ausztria

A miniszterelnök elmondta, mivel a határ mellől sokan ingáznak Ausztriába, nekik az életszínvonal tekintetében viszonyítási pont a szomszédos ország. Persze gondolhatjuk, onnan a szovjetek jóval korábban kivonultak, mint Magyarországról, sok tíz év átlagát kell behoznunk. „Kell még néhány év, de a következő években ezt le fogjuk dolgozni és akkor elmondhatjuk, hogy utolértük őket.” Szombathely nyugodtan elmondhatja magáról, hogy megvalósította a teljes foglalkoztatottságot. Arról van szó, hogy a gazdaság teljesítőképessége is megemelkedett, hiszen 45%-os adóbevétel növekedést ért el és nem az adókulcsok emelésével, hanem a gazdaság teljesítőképességének javulása által.

„Pártszimpátia ide vagy oda, de el kell mondanom, Szombathely egy jól vezetett város.”

Orbán Viktor Szent Mártonra utalva aztán hozzátette, „jó lenne, ha Európában is inkább a védőszentekre hallgatnának az emberek, nem pedig a rossz szellemekre.”

Agresszív tárgyalópartner Puskás Tivadar - mondta Orbán Viktor.

Több dologban is megállapodott a miniszterelnök és a polgármester:

  • A teljes foglalkoztatást elérte a város, ezért új munkaerőre van szükség. Tehát új lakásokat kell építeni. A pontos időpont és részletek még nincsenek tisztázva.
  • A kormány elősegíti egy multifunkcionális városi közszolgáltatási telephely kialakítását. Jelentsen ez akármit – bökte rá a miniszterelnök, de 1,5 milliárd forintos támogatásról van szó.
  • Szombathely és környékének árvízi helyzetének megoldása. Itt három patak vízének szabályozását kell megcsinálni, ami a miniszterelnök szerint több milliárdos projekt.
  • A herényi Gothard-kastély felújítása.
  • A Kossuth-díjas magyar iparművész, keramikus Schrammel Imrére nagyon büszke Szombathely, felújítják így az ő nevéhez köthető Szombathelyi Képtár épületét.
  • A Szent Márton-terv alapján az első ütemben már 2,5 milliárd forintot adott a katolikus egyháznak, másik 2,5 milliárdot Szombathelynek. Második ütemben 5 milliárd forintot kap a város fejlesztésekre. Sőt ezen kívül támogatást kap a város a Szent Márton-év programjainak lebonyolítására.
  • Új helyre kerül a buszpályaudvar, a jövőben a Vasútállomás előtt lesz.
  • Az Illés Akadémia fejlesztése.
  • A Fedett Uszoda harmadik üteméhez 2,6 milliárd forintos támogatást lobbizott ki a városnak Puskás Tivadar.
  • A 86-os út nem csak Szombathelyig fog tartani, hanem Kőszegig viszik. Így a kétszer két sávos elkerülő teljessé válik.

Orbán Viktor aztán elmondta, hogy Szombathely politikailag és gazdaságilag stabil.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére