Online kereshetjük elhunyt ismerőseink sírhelyeit

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. október 28., szerda •
Szombathelyen és város környékén működő hét temetőben ezentúl könnyebb lesz az eligazodás.
Online kereshetjük elhunyt ismerőseink sírhelyeit

Ide kattintva lehet keresni elhunyt ismerőseink sírhelyeit, ami igazán hiánypótló szolgáltatása a Vas Megyei Temetkezési Kft.-nek. Hiszen gondoljunk bele, ha valaki nem helybeli, de szeretné leróni kegyeletét egy ismerőse sírjánál, sokszor nem tudja, hol keresse. Kiskós Ferenc igazgató a mai bemutatón azért elmondta, ez a rendszer alapvetően a szombathelyieknek készült.

Kiskós Ferenc tájékoztat

A hét működő, vagyis a Jáki úti, a Herényi, az Oladi, a Gyöngyöshermáni, a Zarkaházi, a Szentkirályi és a Zanati temetőben lehet online keresni, ahol csak az elhunyt nevét, születési és elhalálozási idejét kell megadni, és máris térképen jelölve kapunk útmutatást.

Pontos képet kapunk a sírhelyről

A pontos helymeghatározás mellett még egy sírközeli fotót is kidob a rendszer, amit nagyítani is lehet. Húszezer elhunyt lett regisztrálva ebbe az adatbázisba, amit ezentúl havonta frissítenek majd. 

kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére