Szombathelyi ünnepségek október 23-án

SzR • 2014. október 23., csütörtök •
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 58., a Magyar Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója alkalmából és az elesett szombathelyi nemzetőrök emlékére megemlékezéseket tartottak Szombathelyen. Délután 4 órakor a Jáki úti temetőben Welther Károly síremlékét koszorúzták meg, majd a Március 15. téren katonai tiszteletadással felvonták az országzászlót, este 6 órakor pedig az 56-osok terén tartottak ünnepi megemlékezést és koszorúzást.
Szombathelyi ünnepségek október 23-án

Dr. Welther Károly ügyvéd, szombathelyi 56-os mártír sírjánál találkoztak mindazok, akik az 58 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc helyi hőseire emlékeztek. Az ügyvéd méltatása során elhangzott, hogy neki is köszönhető volt, hogy november 4-ig nem folyt vér Szombathelyen. Ám novemberben letartóztatták, majd elhurcolták Ukrajnába, hadifogolytáborba, ahonnan hazakerült ugyan, de megkínozták, megzsarolták és a kilátástalan helyzetben 1957. február 28-án vonat alá vetette magát. 
A mindössze 52 évet élt mártírt dr. Torjay Valter, az 56-os Szövetség vas megyei Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke méltatta, aki elmondta, hogy a magyar a szabadságharcok népe, melyben talán csak a lengyelek versenghetnek velünk, hiszen szinte minden évszázadnak megvolt a maga szabadságharca. 
A bolsevik hatalom bűne volt 1956, és a hatalom elleni szervezés szombathelyi élharcosaként Welther Károly dolgozott a legtöbbet, akit humánus, nyugodt és kedves emberként ismert mindenki. Most, sírja mellett állva nem kell nagy szavakat hangoztatni, mert ez a sír és az ember is maga volt az egyszerűség – tett hozzá a szónok. 
Az esemény végén a Welther család tagjai, a Vas megyei Kormányhivatal, Szombathely Megyei Jogú Város, valamint a Temetkezési Vállalat nevében helyezték el a megemlékezés virágait a helyi közélet szereplői.    
A Március 15. téren a kedvezőtlen időjárás miatt rövidített ünnepség szemtanúi lehettünk. 
Térzene, felhívó jel, majd az elöljáró fogadása után az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred díszszakaszát köszöntötte Puskás Tivadar polgármester. Az Országzászló katonai tiszteletadással történő felvonása után a díszalegység katonai tiszteletadása következett. A rendkívül szeles időjárás miatt az ünnepi műsor elmaradt.  

Az 56-osok terén Lechner Ferenc, az 56-os Szövetség Országos Elnökségének tagja  mondott beszédet. A Nemzetőrök emléktáblájánál elhangzott, hogy jó alkalom minden évben október 23 arra, hogy a forradalom és szabadságharc egy-egy epizódját párhuzamba állítsuk a jelenkor aktualitásaival. 

A forradalom magasztos, szent, és alkalmas volt arra, hogy létrehozza a független, demokratikus és semleges Magyarországot - tette hozzá a Lechner Ferenc.  

Az ünnepi eseményeken Szombathely Város Fúvószenekara Tóth Máté karnagy vezetésével vezetésével, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred díszalegysége, valamint a Szombathelyi Polgárőrség működött közre.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére