Weöres Sándor Színház: Ők lettek a Vas megyei prímák

SzR-HCs • 2014. október 16., csütörtök •
A 2014. évi Vas megyei Príma-Díjak átadását rendhagyó módon a közönségdíj odaítélésével és átadásával kezdték meg. A város polgármestere által felajánlott díj nyertesét Halmágyi Miklós, a Vas Népe főszerkesztője jelentette be. A Weöres Sándor színházban csütörtök este megtartott eseményen a közönségdíjas megyei príma Bedics Sándor szentgotthárdi szaktanár lett, a tudomány és oktatás kategóriában dr. Borovics Attila erdőmérnök, sport kategóriában Pars Krisztián olimpiai- és Európa-bajnok kalapácsvető, míg kultúra kategóriában Theisz Károly dísznövénykertész érdemelte ki a Vas megyei Príma címet. A kőszegi Várszínház igazgatója, Pócza Zoltán különdíjat vehetett át. További részletek az alábbiakban olvashatók.
Weöres Sándor Színház: Ők lettek a Vas megyei prímák

Szőnye József, a VOSZ Vas megyei elnöke köszöntőjében bejelentette, hogy Junior Príma díjat alapítottak a megyei támogatók, szervezők, és rendezők. A főszervező elmondta, hogy 2015-ben már ezeket az elismeréseket is átvehetik az arra érdemesek.
Harangozó Bertalan kormánymegbízott beszédében arról beszélt, hogy ma már a populáris műfajokon kívül alig-alig figyel oda valamire az ifjúság. Pedig meg kell becsülni a tudomány, az oktatás, a kultúra, a művészetek és a sport kiválóságait is.
Az országos díjakkal párhuzamosan kiosztott megyei díjazottak már eddig is nagy elismerést szereztek szűkebb pátriánknak, illetve a megyének és a városnak is. A vállalkozásoknak, de az egész országnak is szüksége van a mesterekre, és a kiválóbbnál kiválóbb szakemberekre - tette hozzá a kormánymegbízott. 

A házigazda, Jordán Tamás színigazgató azt hangsúlyozta, hogy jót tesz a színháznak, hogy itt adják a díjakat, de a díjaknak is jót tesz, hogy a színház a helyszíne az elismerések átadásának. 

Dr. Lovassi Tamás, a VOSZ országos főkoordinátora a Príma Primissima díj fontosságát hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy már igazi hungarikum a díj. Elmondta, azt is, hogy óriási a fejlődés mind megyei, mind országos szinten, hiszen a vállalkozók integrálása, a támogatók aktív részvétele nagyban hozzájárul a közösség formálásához. Ezután jubileumi különdíjat adtak át Pócza Zoltánnak, a Jurisich Vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatójának. .

A Prima Primissima országos díjakat 2003 óta adja át a Demján Sándor által létrehozott alapítvány. A díj, melyet a vállalkozók adományoznak a kultúra és tudomány legjobbjainak, elindítása óta rendkívül sikeres, osztatlan elismerést szerzett, és népszerűsége is óriási lett. A Prima Primissima Díj néhány év alatt szervesen beépült a társadalom szövetébe, és a nagyközönség mellett a vállalkozók legjava is fölismerte a díj rangját, értékeit. Ennek vitathatatlan bizonyítéka, hogy már 2005-ben a Prima Primissima területi Prima díjak rendszerével egészült ki. A magyar szellemi élet, kultúra, tudomány és művészet támogatásában tavalyelőtt már mind a tizenkilenc megye képviseltette magát. 
Vas Megyében 10. alkalommal rendezték meg a megye kiválóságainak találkozóját, és ez a jubileum némi visszatekintésre is módot adott. Hosszú utat kellett bejárni, míg október 16-án büszkén kijelenthető, hogy biztos gazdasági és társadalmi alapokon nyugszik a Vas megyei Prima. Ez köszönhető a sikeres megyei vállalkozásoknak, melyek elismerik és támogatják munkánkat. Köszönhető a megye vezető tisztségviselőinek, akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, hitelesítve a díjat és díjazottakat is. Köszönhető a kiváló jelölteknek, akik közül sok nyertesre lehetünk különösen büszkék, így többek mellett Dr. Bariska Istvánra, Jordán Tamásra, Miszlivetz Ferencre, Németh Pálra, vagy Rimányiné Kiss Anikóra.  A siker másik záloga a média elismerő támogatása, mely a díjazottak társadalmi elismertségének növekedését hozta.
A Megyei Prima átadáshoz a kezdetektől csatlakoztak Vas megye vállalkozói is. Szőnye József elnök – aki tagja volt a Prima Primissima kuratóriumnak! – személye jelentette a garanciát a Megyei Prima Díj létrejöttéhez, és sikeréhez. Az Ő munkája segítette Pusztay Jánost, Dr. Csókai Andrást, Jordán Tamást Prima Primissima díjhoz, örömet és dicsőséget hozva a megyének. A jubileum alkalmából meghívást kapnak az elmúlt évek Prima díjasai és jelöltjei, hogy ünnepeljünk együtt.
A Vas Megyei Prima Díj tudomány és oktatás, sport, illetve kultúra kategóriában kerül kiosztásra. Kategóriánként 3 jelölt közül választott a VOSZ Vas megyei elnöksége mellett működő tanácsadó testület.
A kategória győztesek 1 millió forinttal lesznek gazdagabbak, míg a jelöltek 100-100 ezer forint díjazásban részesülnek.
Idén is lehetőség volt közönségszavazatok leadására a Vas Népe újság segítségével. A közönségdíjas jutalmazásáról Szombathely Megyei Jogú Város Polgármestere, Dr. Puskás Tivadar gondoskodott.
Az idei évben is a szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a megye legnagyobb értékű díjai átadásán a közélet meghatározó szereplői is jelen legyenek, társadalmi megerősítést és rangot adva az eseménynek. Az október 16-i eseményen a szombathelyi Weöres Sándor Színházban rendezett díjátadón üdvözölhettük többek között a VOSZ Országos vezetőségét és a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma tagjait, a Vas megyei Közgyűlés és a Vas megyei Kormányhivatal vezetőit, Vas megyei országgyűlési képviselőket, a megye városainak polgármestereit, és meghatározó intézményeinek vezetőit.
Természetesen jelen voltak a díj támogatói, a díj összegét biztosító vállalkozók, akik ezen a napon tisztelegtek a kultúra, tudomány és művészetek képviselői előtt. Társadalmi példát mutattak együttműködésben, összefogásban és a politikán túl mutató értékek megbecsülésében.
2014-ben a Vas megyei Prima-díj átadásán sok-sok fiatal tehetséggel találkozhattunk. Természetesen az is cél volt, hogy minél több fiatallal megismertessék a humán és reálszféra összefogásának fontosságát. Pozitív életpályák bemutatásával pedig megbizonyosodhattunk róla, hogy nem csak szükség van rájuk országunkban, hanem lehetőségük is van kibontakoztatni tehetségüket hazánkban akár vállalkozóként, akár a humán terület képviselőjeként. 
Az ünnepi műsorban is olyan előadók léptek fel, akik valamelyik díjazotthoz, vagy településükhöz köthetők: MA’MINT’TI (Sárvár), Szűcs Bálint trombita (Szentgotthárd), Kovács Nikoletta vers (Kőszeg), Westside (Szombathely), B. Péter Pál-Soltis Színház (Celldömölk)

A rendezvényen átadták a VOSZ Vas Megyei Szervezete által odaítélt a „2014. ÉV MEGYEI VÁLLALKOZÓJA” díjakat és bemutatták a VOSZ országos „2014. ÉV VÁLLALKOZÓJA” jelölteket is.
Régváriné Nagy Andrea lett az év fodrásza Vas Megyében, míg dr. Árva Pál az év bortermelője, Buti Károly az év pálinkafőzője, Németh Róbert pedig az év kábeltévé szolgáltatója címet érdemelte ki.
A„2014. ÉV VÁLLALKOZÓJA” díjra ifj. Derdák Gusztáv asztalos mester és Csukovits Imre festőmester kapott jelölést. Az országos elismeréseket december 5-én adják majd át Budapesten.
Magyar gazdaságért díj jelöltjei Rácz István, a Full-Táv Kft ügyvezetője, és Szárnyas János kőművesmester lett.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére