Ocho Macho dalpremierrel és klipforgatással startol a 26. Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál

NR - Fotó: Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál • 2017. május 27., szombat •
Csaknem 80 fellépő lesz a 4 nap alatt.
Ocho Macho dalpremierrel és klipforgatással startol a 26. Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál

Június 2-án veszi kezdetét a XXVI. Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál, ami idén több mint 60 fellépővel, 3 helyszínen várja az érdeklődőket. A négynapos programsorozat része a XXI. Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztivál is, ami június 4-én kapcsolódik be a könnyűzenei fesztivál vérkeringésébe.

"Idén a focipálya is fel lesz használva a rendezvény színtereként, hogy nagyobb teret tudjunk biztosítani. A fesztivál után a pálya felújításra kerül, hogy normálisabb körülményeket tudjunk biztosítani a sportolni vágyók számára" - mondta Bodorkós Ferenc, Gencsapáti polgármestere.

"Több mint 20 együttes van jelen a Gencsi Söprűn, ami nagyjából félezer fellépőt jelent. Minden évben egy-egy jeles népzenei együttes képviselte a magyar népzenét, a világzenét a fesztiválon, idén az adatközlő zenekar, a Magyarpalatkai Banda fog itt muzsikálni" - tette hozzá Varga Albin a Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója.

Először lesz élőben hallható az Ocho Macho "Dönts!" című dala, amihez a helyszínen klippet is forgat a banda.

"A klipforgatás ötlete onnan jött, hogy Ákos (Tolnay Ákos, a Nyugat Produkció Kft. képviselője - a szerk.) húzott egy merészet, és azt gondolta, hogy a sátorból kijőve, óriási nagyszínpaddal a sportpályára kitelepülünk" - mondta Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho zenekar énekese.

Persze, megmarad a sátor is a nagyszínpad mellett, ezek felváltva fognak üzemelni, a headliner nevek a nagyszínpadon lépnek majd fel, a sátor pedig éjfélkor nyit majd. Ezek mellett lesz egy LEZMON színpad is, ahol közel 40 garázszenekar mutathatja meg, hogy mit tud.

"Én annyit mondtam koncerteken, hogy legyen több élőzene Magyarországon, amíg egy pécsi csoport összefogott és készített egy honlapot erre, aminek az lett a rövidített neve, hogy lezmon.hu. Felkértek, hogy legyek ennek a 'nagykövete', ami arra lenne hivatott, hogy hivatalos formában is hirdesse a garázszenekarokat. Ez odáig fejlődött, hogy az első megjelenés itt lesz Gencsen, ahol saját színpaddal tud jelentkezni a LEZMON" - tette hozzá Kirchknopf Gergő.

"Erre úgy jelentkezhettek a zenekarok, hogy be kellett küldeniük egy videót, ezeket hallgattuk végig, és így lettek kiválasztva a fellépő bandák. Nagyon sok jelentkező volt, egy naposra terveztük a LEZMON-t, ehhez képest naponta csaknem 10 garázszenekar tud fellépni" - mondta Tolnay Ákos, a Nyugat Produkció Kft. képviselője.

A fesztiválra ingyenes fesztiválbusszal is ki lehet jutni, a szombathelyi Ady térről induló járatok csak a Gencsapáti vasútállomás előtt állnak majd meg, illetve onnen indulnak vissza Szombathelyre.

A négy nap programja pedig a következő:

Pénteken: Maszkura és a Tücsökraj, Zaporozsec, Ocho Macho, Hooligans, Deniz, Dj Radnai, Kis Grófo, Black Monkeyz
Szombaton: Majka & Curtis, Kowalsky Meg a Vega, Tankcsapda, Trabarna, Rekop György, Unikum buli, DJ Dominique
Vasárnap: Republic, Soulwave, Halott Pénz, Katapult Dj: Bozóky, Lipóczy feat Szasza, Hősök, PureBeat, Bárány Attila, Voksán Virág aka Dj Flower, Petruska, valamint a Magyarpalatkai Banda és a Gencsi Söprű Regionális Népdalfesztivál
Hétfőn: Ismerős Arcok, Lord, Dr. Rock, Mokka Tribute és még sokan mások.

közösség

további frisss

lap tetejére