Nyitott kapu, nyitott autó, még a kulcs is benne volt - kétszer

frisss • 2018. augusztus 28., kedd •
Az óvatlanság ilyen foka már vicc.
Nyitott kapu, nyitott autó, még a kulcs is benne volt - kétszer

A Körmendi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki két járművet használt jogtalanul egy órán belül Szentgotthárdon 2017 novemberében. A vádirat szerint a fiatal férfi először bement egy ház udvarába a nyitott kapun keresztül, majd beült az ott parkoló, be nem zárt autóba és azt a benne hagyott indító kulccsal elindította. A vádlott csak egy kört akart menni az autóval az úton, azonban tolatás közben nekiment a kerítésnek, kidöntött két betonoszlopot, majd a gépkocsi fennakadt a vaskapu szárnyán. A vádlott – fél millió forintot meghaladó kárt maga után hagyva - távozott a helyszínről. Ezt követően egy órán belül a vádlott ismét beült egy kocsibejárón parkoló, nyitva felejtett autóba, amit szintén a benne hagyott kulccsal indított el, majd elhajtott a városba. A rendőrjárőrök negyed órán belül megállították a vádlottat és a gépkocsit visszaadták a sértettnek. A Körmendi Járási Ügyészség a vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta.

közösség

további frisss

lap tetejére