Novemberben dönthet a Fidesz frakció a forintosításról

fidesz.hu • 2014. október 04., szombat •
Elképzelhető, hogy a Fidesz november 4-i frakcióülésén nemcsak a fogyasztói hitelek átlátható árazásáról, hanem a forintosításról is döntenek - mondta a frakcióvezető. Rogán Antal a közrádióban hangsúlyozta: a devizahiteleseknek érdemes megvárniuk, míg lezárulnak a bankperek a Fővárosi Törvényszéken. Nem mindegy ugyanis, hogy mekkora tőkéjű és milyen kamatú hitelt forintosítanak. Jelenleg a törvényszéken 72:7 az eredmény a magyar családok javára.
Novemberben dönthet a Fidesz frakció a forintosításról

A bankok elszámoltatásának első fejezete lassan véget ér – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Mint mondta: a Fővárosi Törvényszéken zajló bankpereknek, melyekben az állam képviseli a magyar családokat, az első fordulójának a végéhez érünk. Ha sportnyelven nézzük, akkor jelenleg 72:7 az eredmény a magyar családok javára.
Most következik a legfontosabb fejezet: most fognak ezek az ítéletek a jogerő irányába elmozdulni, előbb azonban szükség van az Alkotmánybíróság döntésére. Ezért kérte azt a testülettől, hogy sorolják az ügyet előrébb, a határozatra ugyanis 1,3 millió magyar állampolgár vár – mondta Rogán Antal, aki megemlítette, levélben fordult Áder Jánoshoz is, mert szerinte a bankok befolyásolni akarják a szabad mérlegelési joggal rendelkező köztársasági elnököt, hogy ne hirdesse ki az elszámoltatási törvényt. Az aktív nyomásgyakorlás szerinte a bankok részéről érthető, ha ugyanis a törvényt nem hirdetik ki, élhetnek különböző trükkökkel, a többi közt felmondhatják a devizahiteleket.

Az elszámoltatási törvényben szerepel a felmondási, illetve a kamatemelési moratórium – jegyezte meg. Kérdésre válaszolva elmondta: senki nem vette el a bankoktól a jogorvoslati lehetőséget, hiszen minden egyes hitelügylet kapcsán pereskedhetnek a bíróságokon.

Beszélt arról is, az elmúlt években az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével élve a bankok emelték a kamatokat, a költségeket és a díjakat. Ez az, amit a jövőben nagyon szigorúan szabályozni kell legalábbis a fogyasztói hitelek esetében. Egy vállalkozó fel tud készülni a kockázatvállalásra, de egy család nem azért vesz fel hitelt, hogy kockázatot akar vállalni, hanem azért, mert lakást akar venni, vagy meg akarja valósítani valamilyen célját. A fogyasztói hitel átlátható árazását célzó törvényben ezért ki kell szűrni az apróbetűs részeket – érvelt a Fidesz frakciójának vezetője.
Legyen mindenkinél tiszta és egyértelmű, mikor lehet a kamatemelés lehetőségével élni – hangoztatta Rogán Antal.

A fix kamatozású hitelnél egyértelműen meg kell határozni a kamatperiódusok hosszát, és csak annak végén, rögzített feltételek mellett lehessen kamatot változtatni.

A referenciakamathoz kötött szerződések esetében pedig a kamatmarzs mértékét és a kamatmarzs változtatásának időtartamát kell szigorúan szabályozni. Ezekkel szoktak visszaélni a bankok – hangoztatta.

Rogán Antal bejelentette: elképzelhető, hogy a Fidesz november 4-i frakcióülésén nemcsak a fogyasztói hitelek átlátható árazásáról, hanem a forintosításról is döntenek. Érdemes azonban megvárni a Fővárosi Törvényszéken folyó perek végkimenetelét, nem mindegy ugyanis mekkora tőkéjű és milyen kamatú hitelt forintosítanak a hitelesek – tette hozzá.

Arra a kérdére, számít-e arra, hogy kevesebb bank marad Magyarországon, azt válaszolta: ez mindig változik. Van, amikor a kis, van, amikor a nagyobb bankoknak van reneszánsza. De nem ez a legfontosabb szempont. Akárhány bank is van, amikor a magyar családoknak nyújtanak hitelt, akkor ott ne legyen lehetőség visszaélésre – emelte ki.

közösség

további frisss

lap tetejére