Ismét az amatőr élvonalban a szombathelyi kosaras lányok

szróbert • 2014. augusztus 28., csütörtök •
Szombathely két sportegyesületének összefogása révén kínálkozott lehetőség arra, hogy ismét szerepeljen felnőtt csapat a női amatőr NB I-ben, a 2014/2015 szezonban. A lányok a SzoESE-Sportiskola néven szerepelnek majd a bajnokságban.
Ismét az amatőr élvonalban a szombathelyi kosaras lányok

A júliusban kötött 3 éves együttműködési szerződés értelmében a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület és a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. az eredményes bajnoki szereplésen túl azt a célt tűzte ki, hogy a Sportiskolából kinövő lány utánpótlás korú sportolókat a Szombathelyi Egyetem Sportegyesületének szakosztályában versenyeztetheti tovább és közös szakmai koncepcióval szerepelteti a felnőtt női csapatot, az egyetemi bajnokságban induló együttest és a sportiskolai csapatokat.
A csapatnak otthont adó Egyetemi Sportegyesület a 2014/15-ös bajnoki szezonban SzoESE-Sportiskola néven szerepelteti a női amatőr kosárlabda NB I-es bajnokságban a sportiskolásokkal, az újonnan felvett hallgatókkal és a korábban szerepelt kitűnő szombathelyi játékosokkal megerősített gárdát. A csapat vezetőedzője Kozma Tamás, másodedzője Szabó László lesz, aki az egyetemi bajnokságban irányítja a csapat hallgatói státusszal rendelkező játékosait is.
A szakosztályvezetői feladatokat továbbra is Szalai János látja el, aki 2 évvel ezelőtt még mint edző a középmezőnyben végzett az Egyetem csapatával az amatőr élvonalban.
Dr. Gál László, a SzoESE elnöke a sportág helyi történelmét röviden felidézve, elmondta: Még 1959-ben alakult a tanítóképző főiskola sportegyesülete és az első szakosztálya éppen a női kosárlabda volt. Aztán a 2000-es években már a női amatőr NB I-be jutottunk, Szalai János vezetőedző irányításával. Aztán az egyetemi bajnokságban is kiemelkedően szerepeltek csapataink. Most, az együttműködés megállapodás révén előtérbe került az utánpótlás-nevelés, így nagyságrendekkel szeretnénk emelni a kommunikáció hatékonyságát, újságban, rádióban, televízióban, honlapon szeretnénk megjelenni.
Foki Róbert, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató a sportiskola szerepéről beszélt, majd hozzátette: A kosárlabda kiemelt pozícióban van, hiszen a kosárlabda akadémia címet csak úgy kaphattuk meg, ha a női szakágat is vállaljuk és visszük. Fontos kiemelni, hogy nem egy új dologról, hanem újjászervezésről, egy hosszabb távú stratégiáról van szó.  
Szalai János, a szakosztály vezetője hozzátette: azért vállalkoztam erre a pozícióra, hogy az edzők válláról levegyem a terhet. 1987-ben az NB I/A csoportjáig jutottunk a Sabariával, bízom benne, hogy ezzel a csapattal is jutunk még feljebb. 
Kozma Tamás, a csapat vezetőedzője a felkészülésről beszélt, majd hozzáfűzte: augusztus 25-én kezdtünk el együtt dolgozni, minimum 2-3 évben gondolkodunk. Szerintem három hónapon belül biztos, hogy lesz jó csapatunk, bár különböző képességűek a játékosaink. 
A szombathelyi lányok edzőmeccseken készülnek, Grazba is elutaznak majd szeptember végén, ott egy nemzetközi tornán lépnek fel. A SzoESE-Sportiskola csapata minden hazai meccset az egyetemi sportcsarnokban játszik majd. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére