NLE 003 – ez az első zöld rendszám!

Szita Róbert • 2015. október 13., kedd •
Kiadták az első zöld rendszámokat Magyarországon, amelyekkel az elektromos autóknak járó kedvezményeket is igénybe lehet majd venni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a zöld rendszám sem drágább, mint a többi, vagyis 8500 Ft.
NLE 003 – ez az első zöld rendszám!

Hosszas tárgyalások után elkészült az elektromos autókra és konnektorról tölthető hibridekre igényelhető zöld rendszám. A Jedlik Ányos Klaszter közleménye szerint egyes Kormányhivataloknál már igényelhető, ugyanis július 1-től, a jogszabályok módosításával minden akadály elhárult, hogy a környezetkímélő járműveket zöld alapszínű, különleges rendszámtáblával szereljék fel. Ez természetesen nem tévesztendő össze a mezőgazdasági és erdészeti kiközelítő járművek fehér alapon zöld karakteres, két betű négy számos azonosítójával.

Az első 
A legelső, környezetkímélő autók megkülönböztetésére szánt rendszámot egy BMW i3 kapta, amely a Wallis Duna Kft. tulajdona – közölte a Jedlik Ányos Klaszter, amelynek ügyvezetője, Bottyán Balázs egy emléklapot is átadott az első zöld rendszám tulajdonosának. A rendszámot nemcsak a tisztán elektromos, hanem a konnektorról tölthető (plug-in) hibrid járművek is megkaphatják.

A cél

Az állam elképzelése, hogy 2020-ig - az uniós irányelvekben megfogalmazott céloknak megfelelve - Magyarországon a forgalomban lévő autók mintegy 1,5 százaléka elektromos jármű legyen.

A kedvezmények
Annak ellenére, hogy már igényelhető, még nem világos a kedvezmények köre, valószínű viszont, hogy megnyitja a buszsávot, és dugódíj-mentességet is ad. A klaszter szeptember 30-án adta át a Nemzetgazdasági Minisztériumnak az ösztönző intézkedéseket és kedvezményeket tartalmazó javaslatcsomagot. A minisztérium november 30-ig nyújtja be a véglegesnek szánt jogszabály-módosításokat.

Szinte biztos, hogy a zöld rendszámmal rendelkező autók használhatják majd a buszsávokat, de nem minden településen, Budapesten is lesznek tabunak számító szakaszok. A korábbi tárgyalásokon felmerült, hogy az áfából, a sztrádamatrica árából vagy a parkolási tarifából is kedvezményt kapjanak a zöld rendszámú kocsik tulajdonosai, de teljes mentesség csak a később bevezetendő dugódíjból valószínű. 

A hatósági adatok szerint októberben már kilenc zöld rendszámot adtak ki.

 

közösség

további frisss

lap tetejére