Nevelőszülőnek lenni ma már hivatás

SzR-TT • 2014. augusztus 30., szombat •
Az egészséges családi háttér biztosítása és a szeretet a legfontosabb - hangzott el a nevelőszülők napján, Szombathelyen. A vasi megyeszékhely Fő terén megrendezett esemény nem titkolt szándéka a nevelőszülők toborzása volt, ezért aztán sárga kendős gyermekek és felnőttek arra hívták fel a figyelmet, hogy a nevelőszülőség ma már olyan hivatás, amelyért munkabért fizet az állam.
Nevelőszülőnek lenni ma már hivatás

A magyar állam törvényben is megfogalmazta, hogy minden állami gondozásba vett 12 év alatti gyermeket szeretnének nevelőszülőknél elhelyezni, hogy családban, szeretetben, érzelmi biztonságban nőjenek fel, így lesz esélyük a pozitívabb életre, a jobb jövőre. 
Az eseményen felszólaló Puskás Tivadar polgármester azt hangsúlyozta, hogy Szombathely Megyei Jogú Város már 2011 óta támogatja a nevelőszülői hálózat fejlesztését, tizenhárom nevelőszülő képzésében részt is vett a város. 
Szombathely azért támogatja a hálózat fejlesztését, mert még ma is számos kisgyermeknek kell család, biztos háttér nélkül felnőni. Ezt nem hagyhatjuk, szükséges, hogy a kicsik minél hamarabb családra, nevelőszülőre leljenek - fűzte hozzá a frisss.hu-nak nyilatkozó városvezető. 
Pados Zsolt, a Vas megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója a frisss.hu-nak elmondta, hogy nagy szükség volna mind a megyében, mind Szombathelyen nevelőszülőkre. 
Még ebben az esztendőben szükség volna 13 működési engedéllyel rendelkező nevelőszülőre, hiszen tizenegy 3 év alatti kisgyermeket szeretnénk elhelyezni családoknál - tette hozzá Pados Zsolt. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére