Néptánc és népzene: jól sepert a Gencsi Söprű

szróbert-hcsaba • 2015. május 25., hétfő •
A Gencsapáti Pünkösdi Vigasságok összművészeti fesztivál részeként idén immár tizenkilencedszer adtak helyet a Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztiválnak. A helyi polgármester, Bodorkós Ferenc a frisss.hu-nak elmondta, hogy továbbra is példás az együttműködés az önkormányzat, a fesztiválszervező cég és a néptáncegyüttes között. És valóban, a kedvezőtlen időjárás következményeinek felszámolása és a fesztivál sikere érdekében összefogott mindenki, hogy a folk, a rock, és a pop által minden korosztály megtalálja a maga számára hasznos elfoglaltságot. A vasárnap délutáni néptáncfesztivált megnyitó Ágh Péter országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell mutatni és meg kell őrizni azt az örökséget, amit elődeinktől kaptunk.
Néptánc és népzene: jól sepert a Gencsi Söprű

Történet
A néptánctalálkozóból 1997 óta a „Gencsi Söprű” névre keresztelt Vas Megyei Néptáncfesztivál született, amit azóta is megrendeznek minden évben. A szervezők 2000-től nyitottak a tágabb értelemben vett régió irányába, így regionális fesztivállá fejleszthették a programot.
 
Az idei program
A 2015. évi „Gencsi Söprű” fesztiválon ismét meghirdették a „Vincze Ferenc szólótánc-versenyt”.  A verseny célja természetesen a vasi néptánchagyomány „használata”, feldolgozása, és széleskörű megismertetése. Ez a fesztiválunk nem verseny, hanem egy szakmai élmény a közönség számára, már csak azért is, mert a közönség szeretete tartja életben a fesztivált.
A frisss.hu megtudta, hogy a nevezők ez alkalommal szabadon választhatnak a vasi táncanyagból. (pl. gencsi verbunk, kanász, söprű, lassú, friss csárdás, ugrós).
 
Résztvevők
Több mint ötszáz résztvevő, zenészek és táncosok, hat népzenei együttes, 3 dalkör, 21 táncegyüttes, szóval itt volt mindenki. A Rábaköztől a Mura-vidékig, Szlovéniától hazánkig, a Győr-Moson-Sopron megyeiektől, a Zala megyeieken át a vasiakig, a gyermek, a felnőtt és hagyományőrző együttesek is felléptek.
Igazi újdonság volt az a szólista bemutató, ahol az együttesek vezetői is megmutathatták tudásukat. Vincze Ferenc és Fülöp Ferenc díjas táncosok, aranygyöngyösök, sarkantyúsok lepték el a színpadot és örömtáncot lejtettek a szólistákkal együtt.
 
Az összefogás
Tolnay Ákos, a rendező Nyugat Produkció Kft. képviselője és Varga Albin, a helyi néptáncegyüttes vezetője egybehangzóan állították, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére nagyon nagy volt az érdeklődés. Szombaton kényszerültek döntéshelyzetbe, és úgy tűnik, jól határoztak, amikor a folytatás mellett szavaztak.
A frisss.hu-nak mindketten elmondták, hogy aki csak tudott, jött és segített, illetve megkérdezte, miben tud támogatást nyújtani. Aztán az esti több ezres tömeg a rendezőket dicséri.
Mindketten külön aggódtak a népviseletbe öltözött együttesekért, táncosokért, de mindenkinek sikerült, minden jól működött. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére