Németh Máriót nem zavarja, hogy Kokóval hasonlítják össze a szurkolók

PCS - fotó: Frisss.hu • 2016. október 21., péntek •
A Haladás középpályása bízik csapatában és reméli, hogy visszavágnak a Mezőkövesdnek.

Legutóbbi fordulóban mindkét együttes győztesen hagyta el a pályát. A Mezőkövesd a Gyirmót otthonában nyert 1-0 arányban, míg a Haladás lehengerlő játékkal lepte meg a Ferencváros együttesét. Ezúttal nem csak a kapufát eltaláló lövések arányát, hanem a találkozót is behúzták a szombathelyiek.

A találkozón végig a fehérben játszó vasiak irányítottak és a 2-0-ás győzelem azt jelentette, hogy a tabella második helyére lépett Mészöly Géza legénysége. Azonban minden mérkőzés más és más, ezt vallja a szombathelyiek fiatal játékosa Németh Márió is.

Nem szabad lebecsülnünk az ellenfelünket, hiszen a soproni odavágón is kellemetlen stílusban futballoztak, el is vittek egy pontot. Ezúttal sokkal pontosabban kell játszanunk és nem hibázhatunk a befejezéseknél sem.

Egy gondolat erejéig még nézzünk vissza a Ferencváros elleni diadalra. Véleményed szerint miben sikerült ellenfeletek fölé nőni?
Szerintem a csapat és a szakmai stáb minden egyes tagja megdolgozott ezért a sikerért. Tudtuk, hogy a szurkolóink másként kezelik ezt a rangadót, így alaposan felszívtuk magunkat. Mészöly Géza vezetőedzőnk kidolgozott egy jó taktikát, amivel megleptük a Fradit. Kifejezetten örülök annak is, hogy a játékunk mellett az eredményesség terén is előreléptünk.

A szurkolók sokáig Kovács "Kokó" Istvánnal hasonlítottak össze. Ez mennyire zavar téged?
Egy cseppet sem, hiszen nagyon tehetséges játékos volt, inkább felnéztem rá. Még az Illés Akadémián rúgtam a bőrt, amikor próbáltuk ellesni cseleit, mozdulatait. Nem sok fiatal labdarúgó mondhatja el magáról, hogy megmutathatta magát nemzetközi színtéren is. Ebben mindenképpen követendő példaként szolgál számomra a Haladás egykori játékosa.

közösség

további frisss

lap tetejére