Németh Erzsébet szerint egy férfi, igenis legyen férfi

PCS - fotó: Bodorkós Máté, Tóth Arnold • 2017. július 27., csütörtök •
A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület röplabdázója nyáron sem unatkozik, de interjúnkban néhány titkot is elárult önmagával kapcsolatosan.
Németh Erzsébet szerint egy férfi, igenis legyen férfi

Amíg tart a nyári szünet, addig a legtöbben próbálják ezt az időszakot csak a pihenésre szentelni. Néhányan a vízpartot keresik fel, mások fesztiválokon próbálnak feltöltődni. Németh Erzsébet a SzoESE játékosa azonban ilyenkor sem áll meg, szinte egyetlen pillanatra sem. Élvezi az életet, próbál minél több időt a szeretteivel eltölteni, de a nyári szünetben keményen dolgozik is. Igazi céltudatos egyéniségről van szó, pont olyan elszánt civilként, mint amilyennek megismerhettük a pályán.

Mivel töltöd a szabadidőd?

A tanulás, a mérkőzések és az edzések mellett szinte nem jut semmire az időmből, ezért ilyenkor kell elraktároznom a szeretteimből. Sok órát vettem fel, hogy a következő tanév végén végezhessek. Most viszont a pihenésé a főszerep. Ilyenkor leginkább kirándulni szoktam, illetve a húgaimmal tartalmasan eltölteni az időt. Nagyon szeretem őket, de sajnos az év közben nem tudok velük annyit találkozni, mint amennyit szeretnék. Ezen kívül a barátnőimmel is szoktam találkozni, és természetesen dolgozom a maradék időben hostessként és animátorként. A bulizás, mint kikapcsolódási elem is része az életemnek, de nem olyan fokú ez, mint a többség esetében.

Nem szokványos, hogy ennyire komoly gondolkodása legyen egy ifjú hölgynek…

Talán a neveltetés állhat ennek hátterében. Való igaz, hogy a 24. életévében lévő lányok többségégétől eltérően nekem kicsit más a gondolkodásom. Szerintem ezt a maximalista hozzáállást is a szüleimtől „örököltem”. Már pedig én ebben is eltérek egy átlagos fiataltól.

Egy ennyire céltudatos lány esetében mennyire kezdeményeznek a fiúk?

Nem mondhatnám, hogy túlságosan bátrak lennének. Az egyetemen a tanulás, edzés, mérkőzés mellett ritkán jutok haza, nyáron pedig a pihenés, a kirándulás és a munka veszi el szinte az összes időm. Ennek ellenére persze meg lehetne oldani a találkozókat, hiszen mindenkinek arra jut ideje, amire szakítani szeretne…

Hogy vetted észre, a fiúk mennyire mernek kezdeményezni, ha a lány egy erős személyiséggel van megáldva?

Egyetlen dolog van csak kőbe vésve: a szerepek. Egy férfi, igenis legyen férfi. Nincs annál kiábrándítóbb, amikor bizonytalanok és képtelenek eldönteni mit akarnak. Ez persze igaz a párkapcsolatra és a magánéletre is. Fontos egyébként, hogy a külső megfog, a belső tulajdonság pedig megtart - ezzel a szemlélettel tökéletesen azonosulni tudok.

Önmagad milyen személyiségűnek írnád le?

Erre nehéz lenne pontos választ adni, hiszen mindenki változik. Ráadásul, amit önmagunk hibájának, gyengeségének jelölnénk meg, lehetséges, hogy egy másik személynek ezt találja bennünk vonzónak. Egyébként nem különbözök a legtöbb lánytól, hiszen a céltudatosság mellett makacs tudok lenni. Ami pedig még jobban jellemez az a konfliktushoz való hozzáállásom. Egyszer keresem, máskor kerülöm a vitás helyzeteket, ez persze az adott helyzettől függ. Talán emiatt, vagy a csipkelődő humorom miatt sokszor félreismernek. Utólag persze, ha már feloldódott a társaságomban lévő személy mindig megkapom, hogy kicsit „féltek” tőlem. Nem is igazán értem minek köszönhető, hogy ennyire félreismernek az emberek. Szerencsére többnyire pozitív csalódást okoztam a környezetemnek, de ez így van jól, hiszen nem kell mindenkinek kedvelnie.

Milyen pozitív tulajdonságod van, amivel rendszerint jellemeznek a barátaid, ismerőseid?

Lehet ellentmond az előző válaszomnak, de leginkább a közvetlenségemet szokták kiemelni. Szinte azonnal megtalálom a közös hangot, legyen szó bármiről. Emellett határozott és persze kitartó is vagyok, amit egyetemi hallgatóként illetve röplabdázóként jól tudok kamatoztatni a pályán, valamint a vizsgaidőszakban.

közösség

további frisss

lap tetejére