Mucsi Péter szerint élvezetes mérkőzést láthatnak a nézők szerdán

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2016. október 25., kedd •
Szombathelyi röplabda rangadóval folytatódik a bajnokság.
Mucsi Péter szerint élvezetes mérkőzést láthatnak a nézők szerdán

Egy igazi sportcsemegét láthatnak azok, akik szerda este kilátogatnak az Egyetemi Sportcsarnokba, hiszen a házigazdák vendége a Haladás VSE-Sportiskola lesz. A másodosztályú rangadó minden évben kiemelt eseménynek számít. A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület is, akárcsak Mucsi Péter együttese győztes mérkőzéssel hangoltak az összecsapásra.

Egy gondolat erejéig tekintsünk még vissza a Pécs elleni találkozóra. Nem volt annyira sima győzelem, mint az eredmény mutatja.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy látszódott azért még az összeszokottság hiánya. Hiába szeretnénk az első mérkőzéstől kezdve csúcsformában játszani, erre nincs lehetőségünk. Leginkább azért, mert a Dunántúlon csak egy élvonalbeli egyesület van, s leszámítva a kaposvári egyesületet nem tudunk megfelelő felhozó mérkőzésekkel hangolódni. Ezért a PTE ellen az első szettben még kerestük magunkat, majd amikor megnyugodtunk, mertünk nyitni és taktikusabban játszottunk, akkor nem volt már gond. Ha labdarúgásról beszélnénk azt mondanám, igazi idény eleji összecsapás volt.

Hogyan készül a Hali a városi rangadóra?
A szombati találkozót követően pihentek egyet a lányok, de hétfő óta csak a SzoESE elleni mérkőzésre készülünk. Ma egy átmozgató edzésünk lesz, holnap pedig jöhet a találkozó. 

Milyen érzés lehet játékosként, illetve szakvezetőként egy ilyen preztízsmérkőzésen részt venni?
Nagyon jó, hiszen két szombathelyi csapat feszül egymásnak, ez pedig hozza magával, hogy megnövekszik a nézőszám. Minden évben remek hangulatot varázsolnak a szurkolók, így most is erre számítunk. Azonban nem készülünk megkülönböztetett figyelemmel erre a találkozóra. Nekünk az a célunk, hogy minden ellenfelet legyőzzünk, ezért keményen dolgozunk. Remélhetőleg egy igazán élvezetes mérkőzést láthatnak a nézők.

Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Haladás VSE-Sportiskola
2016. október 26. - 19:30

közösség

további frisss

lap tetejére