Most már biztos, ideiglenes gyűjtőpont lesz Körmenden

frisss.hu, MTI Fotó: MTI/ Varga György • 2015. szeptember 10., csütörtök •
Megerősítette a Belügyminisztérium, 600 illegális bevándorló fog ideiglenesen lakni a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola udvarán.
Most már biztos, ideiglenes gyűjtőpont lesz Körmenden

Ma délelőtt robbant a hír, miszerint a Jobbik sajtóközleményben tiltakozik, mert menekülttábor épül majd Körmenden. Az MTI tudósítója az intézmény kerítésénél azt látta, hogy az iskola területén sátrakat állítottak fel. Bebes István, Körmend polgármestere aztán megerősítette, a nap folyamán kapott tájékoztatást a belügyi tárcától arról, hogy egy 600 ember befogadására alkalmas gyűjtőpontot terveznek a településen, átmeneti jelleggel.

A polgármester elmondta azt is: a tájékoztatás szerint a sátrak felállításával létrehozott ideiglenes gyűjtőpont mobil mellékhelyiségekkel és zuhanyzókkal lesz felszerelve.

A szaktárca közleményében biztosította az önkormányzatot arról, hogy a gyűjtőpont csak addig fog működni, amíg azt a helyzet szükségessé teszi, mindenben együttműködnek majd a lakossággal, folyamatosan tájékoztatást nyújtanak és garantálják a lakosok biztonságát, a közrend fenntartását.

Bebes István elmondta: összehívta az önkormányzati képviselőtestületet, a rendkívüli ülésen kívánja tájékoztatni képviselőtársait erről. Véleménye szerint, mivel a gyűjtőpont tulajdonképp rendőrségi területen, ellenőrzött körülmények között létesül és működik majd, remélhetőleg nem fogja zavarni Körmend lakosainak nyugalmát, az pedig, hogy a rendészeti iskolában összegyűjtik a városba és annak környékére érkező migránsokat, szavai szerint éppen a közbiztonság fenntartását szolgálja.

 

közösség

további frisss

lap tetejére