Most jó lenni katonának?!

Szita Róbert • 2015. június 30., kedd •
Igazságos, differenciált, jól kiszámítható – Hende Csaba szerint ilyen az új katonai életpálya-modell. A honvédelmi miniszter a frisss.hu-nak nyilatkozott a július elsejétől hatályos illetményemelésről.
Most jó lenni katonának?!

Miniszter Úr! Miért volt szükség életpálya-modellre?

A Magyar Honvédség fejlődésének egyik legfontosabb körülménye, feltétele az elkötelezett személyi állomány, mely kellően megbecsült és, ami leginkább ilyen fontos, kiszámítható életpályát lát maga előtt. 

A honvédség tagjainak folyamatosan meg kell felelniük a katonai szolgálattal járó, sajátos fizikai, pszichikai és egészségügyi követelményeknek és a katonai életpálya egyszerre szolgálja a szolgálati érdeket és teszi tervezhetővé a katonák számára a jövőt.
Tehát, ha valaki bakancsot húz, akkor attól a pillanattól kezdve a nyugdíj pillanatáig tudnia kell, hogy, amennyiben ő megbecsüli magát, akkor folyamatosan előrehalad rendfokozatban és beosztásban. 

És mi történik, ha mégsem tud beosztásban előrehaladni?

Akkor fokozatban halad előre, hiszen megnyitottuk az oldalirányú karrier lehetőségét. A magyar katona pontosan tudja, hogy milyen feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy mindezt el is érje, és tudja azt, hogy adott időpillanatban milyen szorzóval kiszámítva mennyi lesz a fizetése, akár évekre előre is. 
 

Kiszámítható és emelkedő?
Igen, az illetmény nemcsak kiszámítható lesz, hanem lényegesen meg is emelkedik. Összesen 50%-kal nő meg a honvédségnél kifizetett bérek tömege. Differenciált béremelést hajtottunk végre és átalakítottuk a rendkívül bonyolult pótlékrendszert is, melyet le is egyszerűsítettünk. 

Mondana erre példát?
A korábbi 32 fajta pótlékból maradt 5, és ezek belső arányait is igazságosabbá tettük. Példának okáért az ejtőernyős pótlékot ahelyett, hogy leegyszerűsítettük volna, még differenciálni is tudtuk, hiszen egyszerű és bonyolult ejtőernyős ugrások is léteznek. Eddig egységes volt ez a pótlék, most a szakma kifejezett kívánságára, a katonák akaratára ezt differenciáltuk. Ez adott esetben még pótlékcsökkenést is jelent egyeseknél. 

Milyen mértékben emelkedik a katonák illetménye?
Az új illetményrendszer ösztönöz a szakmai tapasztalat megszerzésére, a ranglétrán való előbbre jutásra. A korábbinál igazságosabb, differenciált illetményrendszer átlagosan 30 százalékos keresetnövekedést eredményez.
Összességében azt tudom mondani, hogy a szerződéses legénységi állomány esetében mintegy 25%-os az illetményemelkedés, az altisztek esetében ez meghaladja a 38%-ot, a tiszteknél pedig a 15%-ot, de a tábornokoknál is eléri az 5%-ot az emelkedés. Úgy gondolom, hogy július elsejével igazságos emelést sikerült elérnünk. 

 

Az illetményfejlesztés folytatódik? 
Igen, a következő 4 évben minden esztendő elején 5-5%-kal emelkedik a katonák illetménye, de ez már nem lesz differenciált, mindenki ennyit kap. Az utolsó emelés 2019 januárjában valósul meg.       

 

közösség

további frisss

lap tetejére