Módosítások lesznek az oktatásban, jó ez nekünk?

frisss.hu Forrás: eduline.hu, kormany.hu • 2015. december 15., kedd •
A jövőben fizetni kell a tanulmányi és szakmai versenyekért, a szakkörökért, a diáknapokért, az énekkari foglalkozásért, az iskolai sportkörökért és még a házibajnokságért is.
Módosítások lesznek az oktatásban, jó ez nekünk?

Több ponton módosítanák a közoktatási törvényt a kormány honlapjára feltett tervezet szerint. Bekerült egy rész például arról, ki számít „lemorzsolódással veszélyeztetett” tanulónak. Emellett az is kiderült, mikért kell ezentúl fizetni a diákoknak - értesült az eduline.hu.

A kormány oldalára kikerült tervezet szerint a „lemorzsolódással veszélyeztetett” tanulók azok közül kerülnek ki, akiknek félévkor nem éri el az átlaguk a közepes szintet, vagy megbuktak valamiből. De azok is idetartoznak, akiknek a magatartása hármas vagy annál rosszabb. Figyelni kell az évismétlőkre, valamint azokra, akik az adott tanévben száz óránál többet hiányoztak igazoltan. Bekerülnének a törvénybe a magántanulók, a menekültek  és azok, akiket a gyámügy nevelésbe vett.

Nézzük a jövőt érintő fontos változásokat:

  • 25 éves korig lehet ingyenes a kollégium azoknak, akik nem esti vagy levelező szakon vesznek részt felnőttoktatásban
  • több oktatási szolgáltatás ingyenességét eltörölnék: fizetni kellene a tanulmányi és szakmai versenyekért, a szakkörökért, a diáknapokért, az énekkari foglalkozásért, más művészeti tevékenységért, az iskolai sportkörökért, a házibajnokságért, az iskolák közötti versenyekért és a bajnokságokért is
  • nem lenne térítésmentes az első szakképesítésre való felkészülés
  • eltörölnék az ingyenességet a gyógypedagógiai tanácsadásban, a korai fejlesztésért és gondozásért, a fejlesztő nevelésért, a fejlesztő felkészítésért és a fejlesztő iskolai oktatásért is fizetni kellene

Ugyanakkor bekerülne a törvénybe az ingyenes étkezés, valamint az is, hogy a második szakképesítés és azoknak a vizsgái is ingyenesek.

közösség

további frisss

lap tetejére