Modernizálódhat az egészségügyi alapellátás és a kórház környéke

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. január 08., péntek •
Jelenleg csupán koncepció, ám 2018-ra akár el is készülhet. Rajtkőre álltunk és az új Egészségügyi Alapellátó Központ tanulmánytervéről érdeklődtünk.
Modernizálódhat az egészségügyi alapellátás és a kórház környéke

A Markusovszky kórházzal szembeni, ominózus területen korábban városi strand, majd napközis tábor is üzemelt, most pedig egy kétszintes, 60-70 éves, modernnek egyáltalán nem nevezhető állapotú épület található, melyet a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola használ. 

A volt városi strand területének hasznosítására vonatkozó tanulmánytervet a legutóbbi, december 10-i Közgyűlés tárgyalta. A tervekről az előterjesztővel, dr. Ajkay Adriánnal, a Savaria Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. 

Ügyvezető Igazgató Úr! Mi indokolja az ingatlanfejlesztést?
A projekt során a város legfontosabb célja az egészségügyi alapellátó praxisok áttelepítése. Ez az első üteme annak a komplex fejlesztésnek, mely a volt városi strand területén valósulhat meg. Ennek keretében három korábbi ingatlanról kerülnének át a háziorvosi, a felnőtt fogorvosi, a gyermek fogorvosi és a fogászati ügyeleti praxisok. Az alapellátó funkción túl prevenciós és betegségmegelőző, oktatási funkciókat is betölt majd a komplexum.  

Mit takar az új Egészségügyi Alapellátó Központ terve?
A több mint 1000 m2 hasznos alapterületű ingatlanfejlesztés során megvalósul majd a teljes körű akadálymentesítés. Az új komplexumban – a kivitelezési és használatba vételi engedélyek megszerzése után – 9 háziorvosi rendelő, 6 felnőtt fogorvosi rendelő, 4 gyermek fogorvosi rendelő és fogászati ügyelet is új otthont kap majd.
Fontos tényező, hogy a tervezett 69 parkolóval a kórház közelében tapasztalható problémákat is orvosolni tudnánk. 

Mikor indulhat el a projekt?
A projekt kivitelezése gyakorlatilag 2017 elején kezdődhet meg és nagyjából 1 év múlva, a 2018-as esztendő elejére fejeződik majd be. Ez az időintervallum a tervezés, az engedélyeztetés, a kivitelezés közbeszerzésének időigénye, illetve a pályázat benyújtása miatt egy reális ütemezés. Bízunk benne, hogy tartható lesz a terv. 

Mekkora és milyen forrásból táplálkozhat ez a program?
A pályázat megjelenését követően a projekt 6-700 millió forintos EU támogatásra esélyes. Ez jelentené a komplex területfejlesztés első ütemének forrását.

Van-e jövője, lesz-e folytatása a projektnek?

A terület fejlesztésének 2., 3., 4., és 5. ütemét is megvizsgáltuk, ezek azonban egyelőre ,,csak” alternatívák. Javaslatunk szerint a projekt 2. ütemében egy 30 férőhelyes bölcsődét építenénk a területen. Erre már most nagy igény lenne, hiszen a Hadnagy utcai bölcsődében is várólisták vannak, illetve az új Egészségügyi Alapellátó Központban és a közeli Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban dolgozó egészségügyi szakdolgozók gyermekeinek elhelyezése is itt valósulhatna meg. 

Miről szól a következő ütem?

A projekt 3. ütemében – kapcsolódva a már meglévő egészségügyi funkciókhoz – lakó- és szolgáltatási célú ingatlanfejlesztést javasoltunk a városi döntéshozóknak. A 3 emeletesre tervezett épület földszintjén egészségügyi funkciókat betöltő szolgáltatások találnának otthonra, tehát gyógyszertár, gyógyászati segédeszközöket árusító üzlet, de akár még kiskereskedelmi egység is működhetne itt. 
Az emeleten magánrendelőket, akár orvos- és nővérlakásokat, vagy esetleg társasházi lakásokat alakítanánk ki, emellett mindenképpen számolunk még mélygarázsok létrehozásával is. 

Mit terveznek még a projekt során megvalósítani?
A 4. ütemben egy zöld területű fejlesztés, közpark valósulna meg, az 5. ütemben pedig egy körforgalmat hoznánk létre. Az is elképzelhető, hogy a különböző ütemeket párhuzamosan indítanánk, így az út- és parkoló fejlesztések lehet, hogy megelőzik majd az egyéb fejlesztéseket, így lesz csökkenthető a parkolási és közlekedési problémák sora is. Emellett egy új utcát is kialakítanánk a Markusovszky és a Késmárk utca között.

A projekt egyelőre ,,csak” koncepció, de az 1. ütemre már léteznek a betervezett számok. Az új Egészségügyi Alapellátó Központ kivitelezésének pénzügyi tervezése megtörtént, ez mintegy 650 millió forintnyi forrásból valósulhat meg. Az 1. ütem tehát az EU Terület- és Településfejlesztési Operatív programjából lenne finanszírozva, de az is elképzelhető, hogy a 2. ütem is egy ilyen keretből valósulhat meg. 
Megtudtuk, hogy a lakás- és szolgáltatási célú fejlesztés üzleti célú forrásokból történne meg, az út- és parkoló fejlesztésre, valamint a körforgalom megvalósítására pedig szintén EU pályázatot képzelnek el a projekt megálmodói.           
A további ütemekre egy-két hónap múlva állnak rendelkezésre majd a pontos adatok. 

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére