Mindenkinek jár a lehetőség – felépült a Ma Háza

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 27., péntek •
84 millió forintból készült el a Ma Háza foglalkoztató Szombathelyen. Jó hangulatban telt a csütörtök délután, felavatták az intézményt.
Mindenkinek jár a lehetőség – felépült a Ma Háza

Az épület - műhelyekkel, raktárakkal és közösségi terekkel - tíz autizmussal élő és 9 más okból megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását biztosítja. Ez azt jelenti, hogy ők januártól dolgozni fognak a 240 négyzetméteres, akadálymentesített intézményben. A 84 millió forintból 50 milliót lehetett fordítani az építkezésre, a többi pedig a szakmai és a tervezési költségekre ment el. A fogyatékossággal élők csoportokban dolgoznak majd, és háttérsegítséget kapnak.

Nézzük, hogy mi lesz a feladat: irodai szolgáltatásokat fognak nyújtani, például fénymásolás, naptár- és szórólapkészítés. Emellett  lesz kertészkedés is, gyógy- és fűszernövényeket termesztenek majd, valamint levendulát dolgoznak fel - ezt Nádorné Vörös Ibolyától, az Esőemberke Alapítvány kuratóriumának elnökétől tudtuk meg.

Nádorné Vörös Ibolya beszél az épület jelentőségéről

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is ott volt az avatón, elmondta: egy évtizeddel ezelőtt a barátaival, jelenlegi munkatársaival autistákkal, látás-, mozgás- és hallássérültekkel tartózkodtak Brüsszelben. Ez nem volt könnyű feladat, ezért elhatároztak, ha egyszer lesz rá lehetőségük, akkor sokat tesznek majd a fogyatékossággal élők és hozzátartozóik érdekében. Az államtitkár jónak tartja, hogy létrehozták a foglalkoztatót. Ugyanis az itt végzett munka kicsit fellendíti majd a megváltozott munkaképességűek, a családtagok és a rokonok mindennapjait.

Soltész Miklós köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a feladatokban

Az Esőemberke Alapítvány neve nemrég már szóba került portálunkon is. Besenyei Péter világhírű műrepülő járt a szervezet autistákat támogató jótékonysági rendezvényén. Erről itt olvashat.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére