Mindannyian Csepregért

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. szeptember 04., vasárnap •
Fát ültettek az újszülöttek és a családok tiszteletére, a népek grátisz kapták a palacsintát, a szörpöt és a sört. Csepregen három hét múlva választanak.
Mindannyian Csepregért

Időközi önkormányzati választásokat tartanak szeptember 25-én Csepregen, ahol képviselő-testületet és polgármestert is választanak a helyi polgárok. Az elmúlt időszakban széleskörű, a város polgárainak érdekeit szem előtt tartó, pártállástól független összefogás bontakozott ki a városban.   

A Fidesz által is támogatott ,,Mindannyian Csepregért” csoport polgármester-jelöltje, Vlasich Krisztián honlapunknak elmondta, hogy a szombati családi napot már régóta tervezték, de mindig elmaradt valami ok miatt, most viszont a megalakult új választási szövetség 7 tagja elhatározta, hogy saját forrásból megrendezi a csepregieknek ezt a napot. 

Úgy gondoltuk, hogy a családokat előtérbe állítva, azokat a szülőket, akik 2015-ben és 2016-ban váltak édesanyává, édesapává, illetve a 47 legifjabb csepregi gyermeket megünnepeljük és faültetéssel köszöntjük. A családokról és a családoknak szólt ez a mai rendezvény, hiszen ingyenes szörppel, limonádéval, lufival, pónilovaglással, sörrel és palacsintával akartunk egy kis örömet csalni a szürke hétköznapokba. Szeretnénk hagyományt teremteni és a jövőben is megrendezni ezt a családi napot – tette hozzá Vlasich Krisztián. 

Korábban már Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője, a Malom-kerti családi napon pedig Hende Csaba országgyűlési képviselő is személyes részvételével támogatta Vlasich Krisztián időközi önkormányzati választási kampányát.
Hende Csaba beszédében a szerető család mellett érvelt, nagyon fontosnak nevezte, hogy családtagjaink mindig ott állnak mellettünk, a segítségünkre szolgálnak és biztosítják, hogy a mindennapok problémáival sikerrel küzdhessünk meg. 


Most 47 kis magyart jöttünk megünnepelni és azt kívánjuk, hogy vigyék tovább azokat az értékeket, amelyeket mi is megkaptunk szüleinktől. Ma elültetünk egy fát a kicsiknek, hogy megőrizzük őket a jövő számára. A jövő pedig az összefogásról kell, hogy szóljon, a helyi összefogást pedig Vlasich Krisztián testesíti meg – hangsúlyozta Hende Csaba, aki örömét fejezte ki, hogy Szent Márton évében valósul meg ez a rendezvény. 

Ezután Márton leghíresebb cselekedetéről beszélt, amikor felidézte, hogy a kardjával kettészelt köpönyeget Márton, a katona odaadja a koldusnak, megmentve ezzel őt a fagyhaláltól. A cselekedet kapcsán tulajdonjogi összefüggéséről beszélt Hende Csaba, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy, aki anno katona lett, annak minden felszerelésének a fele saját tulajdonába ment át. 

Márton tehát nem a kincstári vagyonból adott, hanem a sajátjából. Ahogy Vlasich Krisztiánék is a sajátjukból adták erre a rendezvényre a hozzávalókat, a palacsintát, a szörpöt, a sört – fűzte hozzá az országgyűlési képviselő.   

Ezután a 2015/2016-ban született 47 csepregi gyermek tiszteletére fát ültetett Hende Csaba országgyűlési képviselő, Vlasich Krisztián polgármester-jelölt, Gagyi Levente, a Vas megyei Közgyűlés fideszes képviselője és a helyiek. A legifjabb csepregiek szülei a fán alma- és körtemotívumokat helyeztek el, megőrizve a gyermekek nevét és születési dátumát.

Az időközi önkormányzati választásokat szeptember 25-én tartják Csepregen. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére