Mészöly Géza: nagyon kiegyensúlyozott bajnokság lesz az idei

SzR - fotó: Hornyák Emőke • 2017. július 22., szombat •
A Haladás NB I-es labdarúgó-csapatának vezetőedzője szerint nagyon lényeges lesz a támadó felfogás és a stabil védekezés.
Mészöly Géza: nagyon kiegyensúlyozott bajnokság lesz az idei

Mészöly Gézával a Frisss FM 97.7 stúdiójában Farkas Beni beszélgetett. 

Nehéz meccsel kezdődött a szezon, a bajnok Honvéd otthonában 2:0-as vereséget szenvedett a csapat a múlt hétvégén. Hogyan értékelte a mérkőzést?
Igen, sajnos ezen a mérkőzésen nem volt még annyira meg az a támadó felfogás, amit vártam. Elég érzékenyen érintett engem is, hogy nagyon keveset rúgtunk kapura és nem volt meg az az átütő erő bennünk, ami kellett volna, hogy gólokat tudjunk szerezni, amivel pontot, pontokat tudtunk volna begyűjteni. Ennek ellenére meg volt az a stabilitás a csapatban, szervezettek voltunk, de a végén azt kellett elismernünk, hogy egy Lanzafaméval mindenképpen jobb volt a Honvéd, de ebbe nekünk nem szabad belenyugodnunk. Remélem, hogy napról napra, hétről hétre erősebb lesz a csapatunk. Az nagyon fontos, hogy a következő fordulókban a támadó játékosaink is ott legyenek, és azzal a szellemiséggel lépjenek pályára, ami gólokat eredményezhet. Most 2 hazai mérkőzés következik Sopronban. Először a Debrecent, majd utána a Diósgyőrt fogadjuk. Amit tavaly megszereztünk respektet Sopronban, mivel nagyon sok eredményes mérkőzésünk volt, azt most ebben a szezonban is folytatnunk kell.

Nehéz, de talán nyerhetőbb mérkőzések jönnek a folytatásban. A következő 4 fordulóban; Debrecen, Diósgyőr, Pasks, Balmazújváros. Hozható meccsek talán, amellyel megalapozhatja a szezonját a Haladás, mint ahogy tavaly is tette.
Így van, minden mérkőzés nagyon kiegyensúlyozott, de megvan a Debrecennek is az erőssége, és ma este tulajdonképpen két olyan csapat fog találkozni Sopronban, mely elvesztette az első mérkőzését. Biztos, hogy mindkét csapaton az fog érződni, hogy nagyon nagy elánnal és akarattal fog küzdeni. Remélem, hogy mi ebből jobban fogunk kijönni. Az előbb említett csapatok ellen nekünk pontokat kell szerezni, hogy stabilizálhassuk a helyünket az első félévben a bajnokságban.

Nagy volt a játékos mozgás, többen is érkeztek és távoztak is. Talán Iszlai elvesztését többen is nagy veszteségnek tartják. Kialakult a keret, vagy várhatóak még játékmozgások az idén nyáron a Haladásnál?
Igen, én is tapasztaltam, hogy a tavalyi szezonban Iszlai Bence meghatározó egyéniség volt, és az egyik legjobb eredményt nyújtó játékossá vált. Sajnos a vezetőséggel még nem sikerült a megállapodása, nem tudom még mi lesz. Augusztus 31-ig erre még lehet sansz, de egyelőre még nem állnak úgy a dolgok, hogy újra Haladás-játékos legyen. Valóban nem könnyíti meg az én helyzetemet sem, hogy az a fajta csapatjáték, ami tavaly működött azt, most egy kicsit ujjá kell építeni, és éppen lehet a Honvéd ellen is ezt éreztük, hogy nem ment annyira gördülékenyen, mint ahogy a tavalyi szezonban egy jó pár mérkőzés alkalmával már nagyon szép játékkal is párosult a sikeresség. Most ezt kell felépítenünk, megvannak a játékosaink, ezt majd tudják produkálni a pályán. Valóban jött pár új játékos, de azért jöttek olyanok is kölcsönből vissza, mint például Petró Balázs vagy éppen Németh Milán, akik tudják már, milyen a Haladásban futballozni. Ugyanilyen Simon Ádám is, aki szintén játszott már itt és nem annyira nehéz neki beleilleszkedni.

Nagyon bízom benne hogy gyorsan összeáll majd a csapat, és elkezd eredményesen futballozni. Augusztus 31-ig tart az átigazolási időszak, de már olyan nagy mozgás nem lehet, viszont elég sok játékosunk van jelen pillanatban, mivel szerencsére felépültek azok is, akik sérüléssel bajlódtak. Jelenleg 33 játékosunk van a kapusainkkal együtt, ez egy nagy keret, el kell döntenünk hamarosan, ki martad és ki mehet. A következő napokban a klubvezetéssel át kell beszélnünk, hogy mi az a végleges keret, amivel a bajnokság során szerepelni tudunk.

Még a bajnokság előtt Halmosi Peti nekünk adott nyilatkozatában, az eddigi legnehezebb szezonnak nevezte az ideit, amióta 12 csapatos bajnokság íródik. Egyet ért ezzel? Milyen szereplést, milyen helyezést várhatunk a csapattól?
Igen, biztos hogy nem lesz könnyű. Minden mérkőzésre 100%-ot kell nyújtani a csapatunknak, hogy jöjjenek az eredmények, és persze hogy az 1 pontokat is megbecsüljük. Az utolsó pillanatig a Haladásnak küzdenie kell, hogy pontokat és győzelmeket tudjon szerezni. Sopronban azért nehéz a Haladást két vállra fektetni. Én is azt érzem, hogy egy kiegyensúlyozott bajokság lesz, ahol külön kell választani, hogy ki lehet az első hatban, és ki lehet a második hatban. Ami a veszélyzónát illeti, nagyon lényeges lesz, hogy gyorsan, már a szezon elején gyűjtögessük a pontokat.

Mennyi pluszt adhat, hogy az ősszel elfoglalhatja a csapat az új stadiont és újra hazai pályán játszhat? 
Természetesen nagyon várjuk már, hogy valóban hazai környezetben játszhassunk. Ezzel nem merem állítani, hogy eredményesebb lesz a csapat, ha a soproni hazai mérlegünket vesszük alapul, de mégis, a mi közönségünk ott lesz a csapat mellett, ősszel már segít és buzdítja a csapatot. Nagyon nehéz elvárni, hogy egy teljes napot a mérkőzésre szánjanak a szurkolók. Én úgy látom, úgy hallom itt a városban, hogy nagyon nagy örömmel és szívesen fognak kilátogatni az új stadionba. Várja már a város és egész Vas megye érzésem szerint, hogy itt mehessen ki szurkolni és kulturált körülmények között szórakozhasson egy bajnoki labdarugó mérkőzésen. Remélem, hogy a csapatnak is ad majd egy plusz töltetet, és egy megújulást az őszi stadion-átvétel.

Ma 20 óra 30 perckor Sopronban a Debrecennel mérkőzik meg a Haladás.     
 

közösség

további frisss

lap tetejére