Mészöly Géza kihívásokkal teli tavaszt vár

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. február 16., csütörtök •
A Szombathelyi Swietelsky-Haladás VSE szerda esti szurkolói ankétján több kérdésre is választ kaptak a jelenlevő szimpatizánsok.
Mészöly Géza kihívásokkal teli tavaszt vár

Igazán mozgalmas napja volt a vasi labdarúgó klub életében szerdán. Délben csapatfotózásra voltak hivatalosak a játékosok és az edzők, este pedig egy év kihagyás után szurkolói ankétra várták a zöld-fehér szimpatizánsokat.

Az OTP Bank Liga 6. helyén álló szombathelyiek a pontvadászatot a Vasas ellen kezdik. A találkozó azért is tartogat egyfajta pikantériát, mert a vasi együttes eddigi házi gólkirálya, Gaál Bálint ellenfélként lép pályára. Erről a mérkőzésről, illetve a támadóról is esett szó a szerda esti ankéton.

A Tóvendéglőben közel 60 szurkoló érkezett. A csapat részéről a szakmai stáb, a vezetőség, a játékosok képviseletében a csapatkapitány Halmosi Péter, illetve az öt új szerzemény is helyet foglalt a kiemelt asztalnál. Tóth Miklós ügyvezető igazgató köszöntötte a szurkolókat, beszédében elmondta, hogy sikeres felkészülési időszakon van túl a Haladás. Majd az új játékosokat kérte fel, hogy bemutatkozhassanak a szurkolóknak. 

A labdarúgók között ott volt kér régi arc is, hiszen Jancsó András és Devecseri Szilárd hosszú éveket húzott le a Rohonci úton. Előbbi a Gyirmót, utóbbi pedig a Mezőkövesd együttesétől tért haza. Mészáros Karol egy felcsúti kitérőt követően igazolt a Lokihoz, ahonnan opciós jobbal kölcsönvette a Haladás. Gajdos Zsolt a Puskás Akadémia saját nevelésű labdarúgója volt, több helyen is megfordult mielőtt aláírta szerződését a szombathelyiekkel. Nigériai utánpótlás világbajnok támadóval is bővült a keret. Funsho Ibrahim Bamgboye játékára egyébként több csapat felfigyelt, de a csatár fejlődése érdekében folytatja pályafutását a vasi megyeszékhelyen.

Mészöly Géza, a szombathelyiek vezetőedzője vette át ezután a szót, aki a téli felkészülési időszakról, illetve az átigazolásokról is beszámolt. A kérdéseket megelőzve említette meg Gaál Bálint és Hegedűs János távozását, amelynek nem igazán örült, de úgy érzi a szakember, hogy mindent megtettek a játékosok maradásáért. Ezután az alapozásról, az edzőtáborról, illetőleg a felkészülési mérkőzésekről tartott egy rövid összegzést. A vezetőedző azt elárulta, hogy több apró sérülés nehezítette ezt az időszakot, de optimistán tekint az elkövetkezendő 14 fordulóra.  Ugyanakkor megjegyezte Mészöly Géza, hogy kemény mérkőzésekre kell számítani, hiszen nagyon összerendeződött a bajnoki tabella.

Az ankét a hagyományoknak megfelelően szurkolói kérdésekkel zárult. A hétvégi Vasas elleni találkozónak pontos helyszínét az időjárás viszontagságai miatt még nem lehet biztosnak tekinteni. (Eredetileg az Újpest stadionjába tervezték lejátszani a mérkőzést, de felvetődött, hogy Kecskemétre vinnék az összecsapást, amely a szurkolók ellenérzését váltotta ki.) Szóba került az épülő sportkomplexum és az új Haladás címer is. Keringer Zsolt, a Haladás Szurkolói Kör elnöke érdeklődött a stadion szektorainak elnevezéséről. Tóth Miklós válaszában elmondta, hogy mindenképpen kikérik a szurkolók véleményét, akár a Haladás hivatalos weboldalának segítségével. Szóba került a stadionavató mérkőzés is, de erre az ügyvezető igazgató nem tudott pontos választ adni, hiszen hivatalos átadási dátum nélkül nem lehet lekötni egyetlen találkozót sem.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére