Melyik szombathelyié a Perintben lévő tévé?

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. február 02., kedd •
Megnéztük, hogy mi a helyzet a Gyöngyös-patakkal és a Perinttel Szombathelyen. Taps jár a városban élőknek, ugyanis bátran kijelenthetjük, hogy tiszták és rendezettek.
Melyik szombathelyié a Perintben lévő tévé?

Persze, most is akadt egy-két kivétel! A Gyöngyös KRESZ parknál lévő szakasza mellett a zöldterületet bulihuligánok szemetelhették össze, talán még a hétvégén. Itt több sörös- és energiaitalos doboz hever. Ezen kívül a Gayer parkban gumiabroncsot is találtunk, úgyis hiányoltuk, hiszen egy-egy mindig előfordul a városban a patakok mellett. Valaki pedig a Perintben felejtette a televízióját az oladi városrészen. Egy fekete készülék ágaskodik ki a vízből. De összeségében tényleg örültünk, hiszen a patakok és a környezetük is szépek. Nyáron és ősszel több hulladékot láttunk, most azonban meglepődve vettük tudomásul, hogy kipucolták.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére