Meglepte ellenfelét és szurkolóit is a Haladás

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2017. augusztus 25., péntek •
A nyáron alaposan megerősödött szombathelyiek végig egyenrangú ellenfelei voltak, az élvonalbeli rutinnal felvértezett Kaposvárnak.
Meglepte ellenfelét és szurkolóit is a Haladás

Hiába rendezték meg a 18. Savaria Történelmi Karnevál árnyékában az első Haladás VSE női, felkészülési röplabda mérkőzést, érdeklődőből nem volt hiány a Sugár úti sportcsarnokban. Úgy fest, hogy kíváncsiak voltak a szombathelyiek formájára, illetve a két - egy amerikai és egy bosnyák - próbajátékosra is. Bagyinka, Reljic, valamint Kalman is első mérkőzését játszotta új csapatában és szemmel láthatóan felszabadult játékkal hálálták meg a bizalmat.

A találkozót a hazaiak kezdték jobban,tetszetős támadásokat vezettek, amelyek eredményesnek is bizonyultak. Ezt követően a vendégek percei következtek és a hazaiak összeszokottságának hiányát rendre kihasználták. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a szombathelyiek vezetőedzője időkéréssel próbálta ösztönözni lányait. Ennek meg is lett az eredménye, így az első szettet behúzta a zöld-fehér csapat. (26-24)

Igor Romakov rendesen rotálta együttesét, igyekezett több szerkeszetben is kipróbálni csapatát. A folytatás sem hozott változást, mindkét együttes próbálta ellenfelére erőszakolni akaratát. Ez a Kaposvárnak sikerült jobban, mert néhány pontos fórra tudott szert tenni. Ezzel pedig a szett hátralévő részében jól sáfárkodott, így egalizáltak a vendégek. (20-25) 

A harmadik szett ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. A Haladás kissé kapkodóvá, ezzel együtt pedig pontatlanná is vált. Rutinos, élvonalbeli ellenfele pedig ezt könyörtelenül kihasználta. A hazaiak trénere időkéréssel próbálta felrázni tanítványait, illetve megakasztani a Kaposvárt, ez azonban nem sikerült. Ezt a játékot magabiztosan húzta be a vendég együttes. (13-25)

A folytatás azonban tartogatott még meglepetést. A Haladás játékosai felszívták magukat és néhány pontos hátrányukat ledolgozták, majd hat pontos előnyre is szert tettek. A vendégek mestere kétszer is időt kért, hogy rendezze sorait a Kaposvár, de hiába. Ebben a szettben ellenállhatatlanul játszottak a hazaiak. Paradzik és Kinser remekül játszottak center pozícióban, míg Reljic, valamint Kalman ütéseire nem volt ellenszere a vendégeknek. (25-18)

A mindent eldöntő szettet is jobban kezdte a Haladás és hat pontos előnyre tettek szert. Ekkor már a vendégek játékosai a játékvezetőkkel voltak elfoglalva, többször is vitatták az ítéleteket. Ez nem zavarta meg a házigazdákat és továbbra is pontos akciókat vezettek. A Kaposvár játékosainak dicséretére legyen mondva, hogy nem adták fel és küzdöttek az utolsókig. Azonban leszámítva a harmadik szettben mutatott játékot, megérdemelten nyerte meg első felkészülési mérkőzését a Haladás. (25-14)

A találkozó egészét tekintve remekül játszott a Haladás, amely ezzel a produkcióval több csapat orra alá is borsot fog törni. A Kaposvár ellen egyébként még a kétszer csap össze a zöld-fehér együttes, ezeken a mérkőzéseken dől el, hogy Kinser vagy Paradzik marad a vasi megyeszékhelyen.

 

Haladás VSE - Kaposvár
3-2
(-24, 20, 13, -18, -14)
Haladás: Bagyinka, Kinser, Paradzik, Bokor, Reljic, Kalman
libero: Zoltán, Farkas
Csere: Fazekas, Merklinné, Mohl-Benesóczky, Dancsecs
Vezetőedző: Igor Romakov
Edző: Antonio Petre Mircea

 

Próbajátékos csere történt a Haladás VSE együttesében. Az amerikai Alyssa Koenig helyett a bosnyák felnőtt válogatott tagjaként ismert AjLa Paradzik próbál szerencsét a vasi megyeszékhelyen. A pénteki összecsapáson a kezdőben kapott helyet, csak úgy, mint Nicole Kinser és mindketten remekül játszottak.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére