Meglepetésre készülnek a szombathelyi gombozók

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold és Kiséri-Nagy Ferenc • 2017. április 23., vasárnap •
A Vasi Gombfoci Egyesület (VGE) szombaton megkezdte szereplését az NB II-ben. Budapesti fellépésükre sok gólt és élvezetes játékot ígértek.
Meglepetésre készülnek a szombathelyi gombozók

ITT már megírtuk, hogy a harmadosztály megnyerése után idén az NB II-ben indul a Vasi Gombfoci Egyesület.

Sorrendben a Józsefváros, az Erzsébetváros, a Komló, a Modern SE, a Sopron, a Mundiál Benfica, az Újkori Táltosok, a Szeged és a Testvériség ellen játszunk, melyek közül a két utóbbi csapat ellen lesz a legnehezebb feladatunk – ezekkel a szavakkal latolgatta az esélyeket még az elutazás előtt Benkő János, a VGE elnöke, aki a ranglistapontok alapján 5. legerősebb csapat vezetőjeként bízik a jó szereplésben.

Az erős mezőnyben jó eredményt várok a csapattól. A VGE eddig mindig megmutatta, hogy erős csapat, tud küzdeni. Sok esetben okoztunk már meglepetést. Ha az esélyeket nézzük, akkor az 5. helyen végzünk, viszont, ha sikerül sok gólt szereznünk és élvezetes játékot nyújtanunk, akkor meglepetésként még a dobogóra is felléphetünk – tette hozzá Benkő János.

Az NB II-es bajnokság 1. fordulóját Budapesten, az Eiffel Palace-ban, az irodaház földszintjének egyik rendezvénytermében bonyolítják le.

A szombat-vasárnapi bajnoki eredményekről honlapunkról értesülhetnek majd. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére