Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán sírjánál

PCS - fotó: Hornyák Emőke • 2017. augusztus 09., szerda •
Az olimpiai bajnok kapus 75. születésnapjának tiszteletére gyűltek össze a herényi temetőben.
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán sírjánál

A Haladás nevével egybeforrt Szarka Zoltán neve. A fiatalok óriási példaképként, egykori társai pedig csendes és alázatos játékosként tekintettek rá. A volt szombathelyi kapus súlyos betegség után hunyt el tavaly április 18-án. Temetésére, majd sírkövének avatására rengetegen érkeztek a herényi temetőbe. 

Szerda délelőtt a Magyar Olimpiai Akadémia Hagyományőrző Bizottsága és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületkoszorúzással egybekötött, rövid megemlékezést tartott. A köszöntőt követően Győr Béla a MOB Emlék és Hagyományőrző Albizottság képviseletében osztotta meg gondolatait. Visszaemlékezésében felelevenítette a legendás kapus pályafutását és legsikeresebb pillanatait. Az olimpiai bajnoki címe mellett Magyar Népköztársaság Kupa ezüstérmet szerzett és tagja volt a Haladás 1976/77-es szezonjában ötödik helyezést elért csapatának, amely az ország legjobb vidéki együttese volt. Aktív pályafutását követően kapus-, és utánpótlásedzőként tevékenykedett. Keze alól olyan tehetséges és válogatott játékosok kerültek ki, mint Király Gábor, Németh Gábor vagy épp Takáts Tamás.

Ezután Horváth Vilmos, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület emlékezett vissza Szombathely és Répcelak díszpolgárára. Beszédében megemlítette, hogy Szarka Zoltán emléke ott él mindenkiben. Igazi példakép volt, aki sportolóként és magánemberként is rendkívül alázatos és szerény volt.

Az ünnepség ezután koszorúzással folytatódott. A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület részéről Dr. Jakabházyné Mező Mária, Lehmann László és Horváth Vilmos, MOB Emlék és Hagyományőrző Albizottság részéről Győr Béla helyezett el koszorút Szarka Zoltán sírjára.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére