Orbán Viktor: Fiatalok a csatába, öregek a tanácsba!

szróbert-MTI • 2014. június 06., péntek •
Esküt tettek Orbán Viktor harmadik kormányának miniszterei az Országgyűlésben. A június 6-i eseményen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a következő négy év már nem a gondolatok, hanem a tettek korszaka lesz. Új kormányának tagjait bemutató beszédében a kormányfő úgy fogalmazott: a gondolati építmény már áll, biztos alkotmányos alapon. Most nagy ívű és bátor tettekre lesz szükség és lehetőség. Orbán Viktor szerint a kormány tagjainak dolga nehezebb lesz, mint az előző ciklusban volt, a léc ugyanis magasabbra került. Mint mondta, komoly teherbírású és "magas szakítószilárdságú" emberek kellenek, akik elbírják a súlyt és felelősséget, alázattal közelítenek feladatukhoz és kitartanak céljaik mellett.
Orbán Viktor: Fiatalok a csatába, öregek a tanácsba!

Semjén Zsolt a harmadik Orbán-kormányban is miniszterelnök-helyettes lesz. Ezt a miniszterelnök a kormánytagok eskütétele előtt elmondott parlamenti beszédében jelentette be. Orbán Viktor sok sikert kívánt Semjén Zsolt munkájához és elismeréssel szólt az elmúlt négy év nemzetpolitikájáról.

1998-ban és 2010-ben az előző két kormányunk megalakításakor más-más módszerrel próbáltam összefogni és koordinálni a kormányt. Viszont az új miniszterelnökség összhangot hozhat, ezért kértem fel Lázár Jánost miniszternek, akinek szintén meg kell védeni az országot a támadásoktól. Fiatalok a csatába, öregek a tanácsba - foglalta össze az új felállást Orbán Viktor. Lázár arcán széles mosoly jelent meg, miközben Orbán hozzá beszélt, és megjegyezte, Lázár bizonyára nagyon fogja élvezni az új feladatát. 

A kormány minden tagjának meg kell érteni, hogy a magyarság szolgálatába lépni felelősség. Hazaszeretet, alázat, szolgálat - ezzel a hármas jelszóval bocsátotta útjára Orbán a minisztereit.

közösség

további frisss

lap tetejére