Még idén fedett jégpályát kaphat Szombathely?

frisss.hu fotó: Bodorkós Máté • 2017. január 18., szerda •
De nem a mostani műjégpályát fedik be, egy teljesen új jégcsarnok épül mellette.
Még idén fedett jégpályát kaphat Szombathely?

Az áprilisi közgyűlés óta tudjuk, hogy tervben van egy fedett műjégpálya Szombathelyen, ami a mostani mellett épülne fel. Akkor zárt ülésen tárgyalta a közgyűlés és csak annyit tudtunk róla, hogy szinte egész évben lehet majd használni időjárási körülményektől függetlenül. Megkerestük a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub elnökét, Zelevics Ferencet, aki a Frisssnek elmondta: „TAO-forrásból sikerült pályázatot nyernünk a Magyar Jégkorongszövetség által, amit már jóváhagytak. Ha minden jól megy, akkor már az idén át tudunk adni egy jégcsarnokot a jelenlegi jégpálya mellett.”

A jégcsarnok egy 60x30 méteres jégfelületet biztosít, ez akkora, mint a mostani jégpálya. Azért fontos, hogy ekkora legalább legyen a terület, mert bár a jégkorong szabályai kisebbet is engednének, a gyorskorcsolyás versenyek miatt ez a legalkalmasabb. „Így ezek a sportok is újra megerősödhetnek, új lendületet kaphatnak Szombathelyen, így fel lehetne venni a kesztyűt más városok szakosztályaival. Régen a városban volt például curling, illetve szeretnénk a szinkronkorcsolyát újra meghonosítani, aminek szintén voltak hagyományai” - tette hozzá. Ez egy zárt, modern technológiával felszerelt jégcsarnok lesz, ami egész évben várja a jeges sportok szerelmeseit.

Megtudtuk, hogy hamarosan kiírják a kivitelezői pályázatokat. Ezek elbírálása, kiválasztása tavaszig tart, ezután lehet elkezdeni az építkezést. Zelevics Ferenc a Frisssnek hozzátette, hogy a tervezők szerint hozzávetőlegesen nyolc hónapos munkáról van szó, így akár már az idén, év végére lehet jégcsarnoka Szombathelynek.

Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet, hogy ez a mostani fejlesztés nem a szombathelyiek pénztárcáját fogja terheli. Itt a TAO felhasználásáról van szó, az állam megfinanszírozza az építést, ami egy nagy jelentőségű sportfejlesztés. Az épülő műjégcsarnok minden szombathelyi számára remek sportolási lehetőséget nyújt majd az év nagy részében. Természetesen a megvalósítás még várat magára, de a Haladás Sportkomplexumnál és a Fedett Uszodánál jelenleg is zajló fejlesztések is azt erősítik, hogy Szombathely fejlődik. 

közösség

további frisss

lap tetejére