Matajsz Márk: a hegyet könnyebb megmászni, mint ott maradni a tetején

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. május 12., péntek •
Az AVUS vezetőedzője a győzelem miatti boldogságában az elején nem találta a szavakat, aztán elmondta, hogy a kevés kapott gól azt mutatja, hogy fantasztikusan védekezett a csapat.
Matajsz Márk: a hegyet könnyebb megmászni, mint ott maradni a tetején

Szombaton fantasztikus győzelemnek örülhettek azok, akik kilátogattak a Fedett uszodában rendezett AVUS - Eszterházy Károly FSC OB I/B-s rangadóra, ahol a rájátszás 1-2. helyezettjei mérték össze erőiket. 

Ez volt mindig a vágyam, hogy ilyen meccset játsszunk, nagyon kevés gólt kaptunk, a harmadik negyedben egyet sem. Már a múlt heti 5 kapott gól is remek volt, ma pedig még rátettünk egy lapáttal, megemeltem a kalapomat a fiúk előtt, kitűnően játszottak. Igazából nem is találok szavakat, hibák biztosan voltak, majd visszanézzük, mert maximalista vagyok és mindig keresem a hibákat, és mert ebből tudunk tanulni, de most nem ez a lényeg. A védekezésünk kezd teljesen összeállni, számos blokkolást mutattunk be, kapusunk szenzációsan hárított, ezek vagyunk mi – értékelte a szombati rangadón aratott győzelmet Matajsz Márk. 

A vezetőedző aztán a tabella 1. helyére vonatkozó kérdésemre gyorsan azt felelte, hogy ,,a hegyet könnyebb megmászni, mint ott maradni a tetején, a nyomás nem szabad, hogy negatívan hasson a társaságra”. 

Ugyanúgy, mint eddig, hétről-hétre készülnünk kell, hiszen legközelebb az OB I-es játékosokkal teletűzdelt, nagyon erős és komplett Békéscsaba érkezik Szombathelyre, akik biztosan bizonyítani akarnak – tette hozzá az AVUS mestere.

Az AVUS – Békéscsaba meccset szombaton 16 óra 30 perckor rendezik. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére