„Mártoni” nyugalom, piac, vásár a Fő téren

T.A. Fotó: Tóth Arnold • 2016. június 11., szombat •
Szombat délelőtt tíz órától nyílott a Fő terén a „Klostermarkt”, a kolostorok, apátságok kézműves termékeiből összeállított vásár, melyet áthatott a Szent Mártoni nyugalom. Az árusok a test és a lélek épülésére is figyeltek a nap folyamán.
„Mártoni” nyugalom, piac, vásár a Fő téren

„Klostermarkt” néven nyílott vásár Szombathely Fő terén szombat délelőtt. A Szent Márton Fesztivál programsorozatába illesztett rendezvény feltehetően beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a hazai apátságok és kolostorok kézműves termékei mind a test, mind a lélek épülésére szolgáltak.

A szervezők célja találkozott a szűrt napsütésben sétálgató szombathelyiek gondolataival, a nyüzsgő, szombati rohanós-bevásárlós tömeg helyett békésen sétálgató párokkal, gyermekeikkel foglalkozó apukákkal találkozhatott az arra járó. A vásár kezdete előtt a legnépszerűbb „termék” a reggeli lottó és a kávé volt, aztán kóstolhattunk kézi készítésű szörpöt és csokit is. A méz napjainkig is slágertermék a vásárokon, de a „vájt kezüek” találkozhattak például parlagfüves szappannal, vagy szőlőmag liszttel is.

A hölgyek leginkább a kézi szappanokat árusító pavilonnál álltak meg, míg az urakat a zirci apátság sörei és pálinkái marasztalták. A gasztronómia vasalós lepény és kenyérlángos formájában nyilvánult meg hozzátéve, a nem feltétlenül Szent Mártoni ihletésű fagylaltos sem panaszkodhatott az előtte álló sorra.

A békés, szinte idilli hangulatot a vállalkozó kedvű gyermekek örömujjongása  sem nagyon zavarta, ha a „Mártoni” libák alatt megtalálták az eldugott tojásokat.

A Szent Márton Fesztivál „Klostermark”-ja délután további, immár színpadi produkciókkal is bővül, Szent Márton dicséretét és a Cimbalibandot is hallgathatják a szombathelyiek, melyhez biztosan jól esik a zirci apátság búzasöre.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére