Már a Mikulások is a szépségért versenyeznek

K.G. Fotó: Hornyák Emőke • 2015. december 06., vasárnap •
Mikulás szépségversenyt rendeztek ma délelőtt Szombathelyen. Kicsik és nagyok egyaránt kíváncsian várták, mi van a Télapó puttonyában.
Már a Mikulások is a szépségért versenyeznek

A programra három Mikulás jelentkezett. (Minket ez kicsit összezavart, nem csak egy Télapó létezik, aki december 5-én éjjel besurran a szobába?) Az egyik puttonyos magával hozta a krampuszt is, akiről kiderült, hogy egy hölgy! (Nem úgy van, hogy a krampusz fiú?)

A Mikulásoknak néhány bátrabb kisgyerek énekelt, verset mondott, amiért a jutalom szaloncukor volt, ez került elő a piros ruhások zsákjaiból. A Magyar-Finn Baráti Kör Körmend döntött arról, hogy ki lesz a legszebb, legjobb Télapó. A győztest egy mosolymacival is lefotóztuk (a krampuszt is).

A nyertes Mikulás lovashintón utazhatott a Fő téren a gyerekekkel.

A megmérettetés után finn kenyeret, apró süteményeket lehetett kóstolni, valamint népszerű finn karácsonyi itallal, a Glögivel kínálták meg a közönséget.

A Mikulás postaládáját is elhozták nekünk, hogy a gyerekek rajzokat, kis terjedelmű ajándékokat küldhessenek a ládába téve.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére