Majthényi László: Maradjunk kapcsolatban!

szróbert • 2014. augusztus 27., szerda •
A Fidesz-KDNP nevében elsőként adtuk le Vas megyében a területi lista állításához szükséges aláírásokat. A közel négyezer aláírás mintegy hétszeresét gyűjtöttük eddig össze, mindez azt jelenti, hogy jelenlegi információk szerint nemcsak Vas megyében, hanem országosan is elsőként adtuk le a megyei lista állításához szükséges aláírásokat – hangsúlyozta Majthényi László, a Vas megyei Közgyűlés Fidesz-KDNP-s listavezetője.
Majthényi László: Maradjunk kapcsolatban!

Az augusztus 27-i sajtótájékoztatón Majthényi László elmondta, hogy a ,,Maradjunk kapcsolatban” szlogen jegyében továbbra is folytatják az aláírásgyűjtést. 
Az aktivistáinkkal személyes kampányt folytatunk, felkeressük a választópolgárokat. Ez nagy siker, hiszen egy nap alatt sikerült összegyűjteni a szükséges aláírás-mennyiség sokszorosát. A következő napokban, hetekben felkeresünk mindenkit, akik bennünket szeretnének támogatni – tette hozzá a megyei közgyűlés fideszes elnök-jelöltje. 

Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a megyei közgyűlés elnökjelöltje egyben a pártszövetség listavezetője is. 
A frisss.hu a Berzsenyi téren rendezett sajtótájékoztatón megtudta, hogy több száz aktivista segíti a megyében a kampányt. A hatékonyság megkérdőjelezhetetlen, hiszen országosan elsőként sikerült összegyűjteni a szükséges aláírásokat. 
Négy napja van a területi választási irodának arra, hogy nyilvántartásba vegye a jelölteket. Az ellenőrzés megkezdődött. 
Az eddigi tapasztalatok alapján a Fidesz-KDNP 56-57%-os eredményt szeretne elérni. Jelenleg 11 képviselője van a pártszövetségnek, Majtényi szerint ugyanilyen aránnyal októberben is kiegyezne. 

A sajtótájékoztatón részt vett Marton Ferenc, a Vas megyei Közgyűlés alelnöke, a lista második helyezettje is.  

közösség

további frisss

lap tetejére