Magyar Kupa: Újpesten esett ki a Haladás

szróbert-nso.hu • 2014. szeptember 24., szerda •
A Magyar Kupa 3. fordulójában a címvédő Újpest hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Haladást Dusan Vasziljevics duplájával, így a lila-fehérek jutottak a sorozat nyolcaddöntőjébe. A Haladás az első félidőben kapura sem lőtt. Sajnos újabb 90 perc telt el szombathelyi gól nélkül.
Magyar Kupa: Újpesten esett ki a Haladás

Az Újpest remek hangulatban várhatta a Haladás elleni Magyar Kupa-mérkőzést, hiszen a hétvégén legyőzte a legnagyobb riválisnak számító Ferencvárost. A vendégeknél már korántsem volt ennyire jó az atmoszféra, hiszen a legutóbbi bajnokijukat elveszítették, és jelenleg kiesőhelyen állnak az NB I-ben.
Ez meg is látszott a pályán, a lila-fehérek önbizalomtól duzzadva futballoztak, míg a szombathelyiek csak a védekezésre koncentráltak, sokat elmond a játék képéről, hogy nem is volt kapura lövésük az első félidőben. A vendéglátók folyamatosan vezeték az akcióikat mind a két oldalon, de a 22. percig nem tudták feltörni az ellenfél védelmét. Akkor viszont Balogh Balázs bal oldali szögletére remekül érkezett Dusan Vasziljevics, akit hat méterről a bal alsó sarokba fejelt, Gyurján Márton ugyan kijött a kapujából, de megtorpant, így nem volt esélye a hárításra. 1–0
A szünet után megcserélődtek a szerepek, Artner Tamás kettős cserével rázta fel csapatát, amely sokkal többet birtokolta a labdát, mint az első félidőben, és elkezdett támadásokat is vezetni, amiről az első 45 percben megfeledkezett. Az 50. percben érdekes szituáció történt: Jonathan Heris kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt a vendégeknek.
A játékrész közepétől aztán alábbhagytak a rohamok a vendégektől, az Újpest fokozatosan vette kézbe újra az irányítást, a 78. percben pedig el is döntötte a továbbjutás kérdését. Gyors kontra végén Nego adott be laposan jobbról, középen pedig érkezett Vasziljevics, aki nyolc méterről higgadtan a kapuba lőtt. 2–0
Az Újpest az első félidőben egyértelműen az ellenfele fölé nőtt, és ugyan a második félidő elején a Haladás mutatott életjeleket, de így sem volt valós esélye Nebojsa Vignjevics csapata ellen, amely több gólt is szerezhetett volna, ha Gyurján Márton nem mutat be számos nagyszerű védést.


MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ
ÚJPEST–HALADÁS 2–0 (1–0) 
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 931 néző. V: Vad II
ÚJPEST: Dmitrovics – Nego, Heris, Litauszki, Rojo – Nagy I Gábor, Vasziljevics, Balogh B. – Ahmeti (Suljic, 56.), Koszovics (Bardhi, 56.) – Simon (M'Boma, 86.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
HALADÁS: Gyurján M. – Schimmer, Fehér Z., Devecseri, Katona – Kopúnek (Iszlai, a szünetben), Szakály – Jagodics, Németh M. (Városi, 73.), Gyurján B. – Zamostny (Gaál B., a szünetben). Vezetőedző: Artner Tamás
G: Vasziljevics (22., 78.)

Artner Tamás: „Az első félidőben gyengén játszottunk, az Újpest sokkal jobb volt. A második félidő első húsz perce jól nézett ki, benne volt, hogy egyenlítünk. Szerintem nem kaptunk meg egy-egy jogos tizenegyest és kiállítást, de most ezzel nem szeretnék foglalkozni. Az Újpest gyorsan futballozott, ezzel nem tudta felvenni a csapatom a versenyt kilencven percen keresztül.”

közösség

további frisss

lap tetejére