Magabiztos győzelmet aratott a Haladás a dunaújvárosi fellépésén

Frisss - fotó: Hornyák Emőke • 2016. október 26., szerda •
Sjoerd Ars duplával járult hozzá csapata sikeréhez.
Magabiztos győzelmet aratott a Haladás a dunaújvárosi fellépésén

A hétvégi bajnoki kisiklást követően megfogalmazódhatott a kérdés a zöld-fehér szimpatizánsok fejében, hogy megtöri-e a Haladás formáját a Mezőkövesd elleni váratlan vereség. Erre nem is kellett sokat várni, hiszen szerda délután Vácott lépett pályára a szombathelyi csapat a Magyar Kupa 7. fordulójában.

Mészöly Géza vezetőedző megfiatalított csapatot küldött pályára annak reményében, hogy bizonyítanak azok, akik ezúttal lehetőséget kaptak. Nem is kellett sokat várni az első gólra, hiszen már a második perc végén Tóth Máté vezetéshez juttata a vasi együttest. Kifejezetten támadó felfogásban játszott a Haladás, ami nem igazán feküdt a hazai gárdának. A fordulás utána  mezőnyfölény további gólokban is megmutatkozott. Sjoerd Ars először a 67., majd a 80. percben köszönt be, ezzel kialakítva a végeredményt.

Mészöly Géza: A mai találkozó a korai kezdés ellenére sem okozott problémát, és már az első perctől kezdve nagy kedvvel futballoztunk. Külön öröm, hogy több játékosom is bebizonyította, hogy lehet rá számítani. A találkozón nagyon jó egységet alkottunk, ezért megérdemelt győzelmet arattunk. 

Vác FC - Szombathelyi Swietelsky-Haladás 0-3 (0-1)
Haladás: 
Rózsa - Schimmer, Jagodics, Hídvégi, Angyal - Overgoor, Kovács (Gaál), Rácz (Szőke) - Dombi, Ars, Tóth Máté (Kiss B.)

Gólszerző: Ars (2), Tóth Máté

 

További vasi vonatkozású eredmények:

Király SZE - REAC 0-4
Bácsalmási PVSE - Celldömölki VSE 1-2
Körmendi FC - Szentlőrinc SE 2-5

közösség

további frisss

lap tetejére