Leteszteltük az adventi vásár forralt bor kínálatát

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. december 04., péntek •
Kicsit becsíptünk, de a választék nagy részével elégedettek voltunk és másnap még a fejünk sem fájt tőle.
Leteszteltük az adventi vásár forralt bor kínálatát

A Frisss.hu csapata merész dologra vállalkozott: végigkóstoltuk (na, jó, végigittuk- a szerk.) az idei adventi vásár forralt bor kínálatát a vöröstől, a rozén át egészen a fehérig, de bevalljuk, belecsúszott a listába egy puncs is. Bár tudtuk, hogy másnap reggel szerkesztőségi értekezleten kell megjelennünk, hét árus borait vettük górcső alá és tízes skálán (a tízest gondoltuk a legjobbnak - a szerk.) pontoztuk a borokat. Eleinte csak hárman, majd még egy kolléga csatlakozása után már négyen löttyintettük magunkba az édes nedűket. Tudjuk, minden csak ízlés kérdése, de a kínálat nagy részével elégedettek voltunk.

1; A Szentháromság-szobor tövében található a Magna Pavilon. Itt szembesültünk először azzal, hosszú estének nézünk elébe. A kiszolgálással teljes méterékben elégedettek voltunk és a borokkal sem volt semmi baj. Az egyedi fűszerezésű vörös és rozéborok mellett belenyaltunk a puncsba is. Nem bántuk meg.

Értékelés:

vörös: 9, 9, 9

rozé: 9, 9, 9

puncs: 9, 9, 8

2; Az utunkat a jobbkéz-szabályt figyelmen kívül hagyva balról kezdtük a sort. A Szent György Pincészet fehér és vörös forralt borával folytattuk a kóstolást. Itt narancsot, mazsolát is kérhettünk a borunkba és a kiszolgálásért itt is csillagost ötös jár.

Értékelés:

vörös: 7, 8, 9

fehér: 6, 7, 7

3; Haladunk most jobbra, a Deé-hez. Itt gusztusos kancsókból merik a vörös és a fehérbort, a rozéjuk sajnos elfogyott, mire odaértünk, de jövő héten biztosan megkóstoljuk azt is. Bevalljuk, már az első kortynál teljesen elégedettek voltunk. Se nem volt túl édes, se túl fűszeres, pont jó arányokkal dolgoznak. 

Értékelés:

vörös: 9, 9, 9

fehér: 8, 9, 7

4; A negyedik próbálkozásunkkor véletlenül?! összefutottunk ügyvezetőnkkel, aki kifogásolta, hogy nem kapni sült gesztenyét a karácsonyi vásárban (egy helyen láttunk kitéve, de sajnos estére már nem maradt belőle – a szerk.). Bár a fotósunk esztétikai érzéke csak nőtt a több decinyi bor elfogyasztása után (lásd a szöveg alján a fotógalériát - a szerk.), újságíróink hangulata is egyre csak fokozódott.

Szóval a negyedik forralt boros helyünk nem a kimondottan borokkal foglalkozó Nagy és Társa Kft. voltak, akik ellenben szépen eltalálták az arányokat. Vörös és fehér forralt finomságokból válogathattunk itt is.

Értékelés:

vörös: 8, 8, 5

fehér: 4, 5, 5

5; Az ötödik egy teaház volt, ahol a teák mellett forralt bor is dukál a decemberi hideg estéken. A vörös és fehér forralt bor is egészen kellemes volt. Itt már négyen kóstoltunk.

Értékelés:

vörös: 6, 7, 6, 6

fehér: 6, 7, 6, 7

6; Az Eszterházy Pincészet következett, amivel csak az volt a baj, hogy előre tudtuk, hogy ez lett a korábbi borverseny díjnyertes bora. Nem vitatkozunk az eredménnyel, valóban ízletes vöröst kóstolunk.

Értékelés:

vörös: 8, 9, 9, 9

7; Fekete pincészetet hagytuk utoljára, no, nem kivételezés miatt, hanem ez volt az utolsó árus, aki 22:00 előtt kicsivel még nyitva volt. Bár már mindenki a záráshoz készülődött, kikértük az utolsó kört…

Értékelés:

vörös: 7, 7, 5, 8

fehér: 8, 8, 9, 8

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére