Látogathatóvá teszik a szombathelyi ferences templom kriptáját

Szerő: frisss.hu - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. február 08., szerda •
Megnéztük, milyen állapotban van a felújítás előtt.
Látogathatóvá teszik a szombathelyi ferences templom kriptáját

Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Szent Erzsébet Ferences templomban, ahol betekinthettünk az egyik épület alatti kriptába. Ez azért különleges alkalom, mert nem mindennap fordul elő, hogy ellátogathatunk az itt eltemetettek sírjához. A város ezen szeretne változtatni.

A ferences templom az 1300-as évek derekán kezdett el Szombathelyen működni. Akkoriban templomkórház volt, a pestisjárvány betegeit gyógyították itt. Később ferences templom lett, majd a török időkben protestáns templom lett. Az 1600-as években elején Sennyei István püspök visszaadta az épületet a ferenceseknek.

„A szentély alatt egy régebbi kripta található, ahova körülbelül száz évvel ezelőtt temetkeztek utoljára. Itt nagyrészt ferences atyák nyugszanak. A másik, a templomhajó alatti kripta jóval nagyobb. Úgy tartják, hogy Hefele Menyhértet, a szombathelyi barokk építészet kiemelkedő alakját is itt temették el. A kriptában eltemetett emberek közül érdemes még megemlíteni Sennyei püspök urat, aki az 1600-as években visszaadta a ferenceseknek a templomot, valamint Bendes Valeriánt, aki X. Pius pápa gyóntatója volt” - mondta Puskás Tivadar, polgármester.  

Jelenleg nagy problémát okoz, hogy a hozzátartozók nem tudnak bármikor ellátogatni az elhunyt szeretteik sírjához. A kripta normál esetben csak halottak napja környékén van nyitva mindössze egy hétig. Ha valaki máskor szeretne ellátogatni ide, akkor azt csak külön kérésre tudják megoldani.

 „A misék, szertartások a templom belterében található kriptalejáratot nehezen megközelíthetővé teszik, így a hozzátartozók sem tudják a szeretteik sírját bármikor meglátogatni” – mondta el Horváth Achilles, a templom plébánosa.

A megoldásra már komoly tervek készültek, amik még a régebbi sírhelyek látogatását is lehetővé tehetik.

„2014 és 2015 végén is pályázati anyagot nyújtottunk be a ferences templom felújításával kapcsolatban. Ez több célt is megfogalmazott például, a villamos rendszernek a felújítását és a fűtési rendszer korszerűsítését. Emellett szerepelt benne egy olyan megoldás is, amivel lehetővé válna, hogy a hozzátartozók gyakrabban látogathassák a halottjaik sírjait. Erre több terv is született. Jelenleg a cél az, hogy egybe tudjuk nyitni a két kriptarészt, és egy körültekintő feltárással járhatóvá, látogathatóvá tegyük az egészet” -mondta el Mátis Barna, építészmérnök. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére