Laborkeresztelő iQor módra

T.A. Fotó: Tóth Arnold • 2016. június 29., szerda •
Három éves együttműködés további gyümölcse, hogy a szombathelyi iQor cég egy elektronikai labort fejleszt a Savaria Szakközépiskolában. Az intézményben egyre népszerűbb az elektronikai szakma, melyről verseny eredmények is tanúskodnak. Az iQor fontosnak tartja az együttműködést, a társadalmi felelősségvállalás keretében.
Laborkeresztelő iQor módra

iQor labor – ez a felirat került a szombathelyi Savaria Szakközépiskola elektronikai laborjára. A „keresztelőn” pajor Attila, az Iqor ügyvezetője, a cég munkatársai, a szakközépiskola igazgatója, szaktanárai és számos diákja volt jelent. Három éves múltra tekint vissza az elektronikai laboron keresztül a cég és az iskola együttműködése – hangoztatta Pajor Attila a bensőséges iskolai ünnepségen. Az Iqor ügyvezetője kiemelte, a családbarát cég társadalmi felelősségvállalásának keretében segíti a szakiskola elektronikai oktatói és képzési munkáját, melynek gyümölcse már napjainkra is beérett.

Tóth József és Schubert József felkészítő tanárok vezetésével egy kiváló diákokból – Kovács Tamás, Molnár Róbert, Pál Barna - álló csapat nemrég országos szakmai versenyen az előkelő második helyet szerezték meg, maguk építette és programozta robottal. A diákok munkáját mind az intézményvezető, mind az Iqor vezetősége méltatta.

A labor „keresztelőjén” elhangzott, az elektronikai szakma napjaink egyik sikerágazata, melyben azonban már érezhető a szakemberhiány. Ez mellett az iskola tanárai megjegyezték, a diákok körében növekvő érdeklődésre tart számot ez az ágazat, már a hölgyek is érdeklődnek a képzés iránt. A keddi rendezvényen az iskola és az Iqor vezetői további együttműködésre tettek szerződéses ígéretet, mely mellett Szombathely egyik vezető cége technikai fejlesztéssel is segíti a Savaria iskola munkáját. Elhangzott, megteremtették az alapjait az iQor II. labornak is.

kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére