Labdarúgó-toborzó Németh Márióval

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2017. július 30., vasárnap •
Fiatal és jó csapatjátékosokat várt focista-toborzóra a Gyöngyöshermán – Szentkirály Szabadidő és Sportegyesület.
Labdarúgó-toborzó Németh Márióval

A szombat délutáni eseményre az 1999-2003 között született fiúk érkeztek a megyei II. osztályú csapat Bogáti úti sporttelepére, ahol a Swietelsky-Szombathelyi Haladás csapatának kiválóságával, Németh Márióval is találkozhattak a labdarúgás rajongói. 

Korábbi sérülésemből felépültem, már a csapattal edzek, persze a többiek még óvatosan kezelnek. Előbb-utóbb 100%-os állapotba kerülök, és akkor szeretnék minél hamarabb újra a csapat rendelkezésére állni.

Nagyon örültem Bencsics Bálint edző felkérésének, meghívásának, hiszen nagyon szeretek a fiatalok között lenni, annak idején én is nagyon örültem, hogy Halmosi Péter, Király Gábor vagy éppen Kenesei Krisztián eljött közénk és megosztotta velünk tapasztalatait – fogalmazott honlapunknak Németh Márió, aki aztán a toborzót követő edzőmeccs kezdőrúgását is elvégezte. 

Gyöngyöshermán-Szentkirályon tehát a jövőre gondolnak és az új szabályoknak eleget téve szeretnének tehetséges fiatal játékosokat beépíteni a csapatba és bajnokságot is nyernének. Ahogy láttuk eredményes volt a toborzó, a 14-18 éves fiatalok szép számmal érkeztek. 

Bencsics Bálint, az U19-es csapat edzője: egyre nehezebb fiatalokat idecsábítani, ezért gondoltuk azt, hogy toborzót tartunk a városban élő fiataloknak, azt akartuk, hogy jöjjenek és szerepeljenek a megyei II. osztály U19-es csapatában. Szeretnénk bajnokságot nyerni, emellett az új szabályoknak megfelelően építenénk be a fiatalokat, vagyis a kezdőcsapatban 5 ,,túlkoros” és 6 fiatal játékosnak adnánk szerepet, de a kispadon is szerepelhet 7 fiatal. 

A Gyöngyöshermán – Szentkirály Szabadidő és Sportegyesület labdarúgó-csapata már elkezdte a felkészülést, heti 2 edzést és több edzőmeccset is tartanak az első bajnoki fordulóig.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére