Kulturális, épített, ipari és természeti

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. február 04., csütörtök •
Gazdagok vagyunk kulturális hagyományokban, de gazdagok vagyunk épített örökségben, ipari emlékekben és természeti értékekben is – ez a mondat a Megyeháza Dísztermében, a Vas Megyei Érték címet tanúsító oklevelek ünnepélyes átadásakor hangzott el. Csütörtökön hatvanegy települési érték került be a megyei értéktárba.
Kulturális, épített, ipari és természeti

A települési értékekről szóló kis füzetecske megjelenése és a közel egyéves adatgyűjtés után ez, a megyei értékcím átadó a harmadik legfontosabb mérföldkő – mondta bevezetőjében Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki köszöntőjében azt is kiemelte, hogy ,,ez az állapot lényegesen különbözik a 8 hónappal korábbi helyzettől”.  Ezzel a mondattal utalt a megyei elnök arra az örömteli hírre, hogy nem kevesebb, mint hatvanegy települési érték került fel a megyei értékel listájára. 

Tausz István tanácsnok, a megyei értéktár bizottság elnöke honlapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a Vas megyei Értéktár Bizottság 2 évvel ezelőtt alakult meg, azóta még nem volt ilyen seregszemle, ahol át lehetett volna adni a megyei értékeknek járó címeket. 
A hatvanegy érték között találunk épített kulturális örökséget képviselő értékeket, ilyen a többi között a szombathelyi székesegyház, a püspöki palota, a jáki és a csempeszkopácsi templom is – tette hozzá Tausz István, aki a kulturális hagyományokat jelentő megyei értékek között a gencsapáti tánchagyományok, és a felsőcsatári rozmaringozást is megemlítette. 
Ipari emlékek, így a nicki gát, a rumi vasúti végállomás-emlékhely, de természeti értékek, így a jeli arborétum, és a kőszegi hegyvidék is megyei érték lett – tudtuk meg, de agrárgazdasági és helyi gasztronómiai értékek is felkerültek a listára, ilyen például az őrségi tökmagolaj, és a toronyi kenyér is.

A helyszínen azt is megtudtuk, hogy nem a megyei értéktár bizottság, hanem az egyes szakterületeket képviselő, 11 fős szakbizottság vitatta meg a javaslatokat, csupán egy kritérium volt, ez pedig úgy szólt, hogy az egész megye és a közösség számára ismert és közösen vallott érték legyen a megyei érték. Tausz István azt is elmondta a frisss.hu-nak hogy hungarikumra történő jelölés értékpiramis alapján történt. 
Több ilyen a kiemelt nemzeti érték kategóriába is javasoltunk helyi értékeket, ilyen volt az őrségi szeres település szerkezet, a körmendi Batthyányi-kastély és a boldog Batthyány László szellemi hagyatéka is. A hungarikum bizottság elé kerül a jáki templomról és a büki gyógyfürdőről szóló javaslat is – fűzte hozzá a megyei értéktár bizottság vezetője.   

Az ünnepi eseményen Majthényi László, a Vas megyei Közgyűlés elnöke – helyi polgármesterek és közéleti személyiségek jelenlétében – nyújtotta át a megyei értékeknek járó okleveleket. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére