Közgyűlés ÉLŐ

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. október 27., csütörtök •
27 napirendi témát tárgyal ma a szombathelyi közgyűlés. Percről percre.
Közgyűlés ÉLŐ

20:00 Véget ért az októberi közgyűlés, köszönjük a figyelmet.

19.56 Az utolsó előtti napirendi pont következik, amit pár perc vita után meg is szavaztak. 

A zárt ülésen a SZOVA ZRt.-vel kapcsolatos döntéseket, önkormányzati kitüntetések adományozását tárgyalják meg, majd a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetőjét választják meg. 

19.45 - A módosításokról történő szavazás után elfogadták a határozati javaslatot. 

19.35 - Megint a szombathelyi utak és az útfestés a téma. Megtudjuk, hogy nyugdíjba ment az a szakember, aki 20 éven át festette a város útjait, utóda viszont megbetegedett, így egy ideig nem volt érvényes vizsgával rendelkező útfestő. Ma viszont kettő ilyen szakember is dolgozik a városban, a Szűrcsapó utcában megy is a munka. 

19.27 - Balassa Péter képviselő a Fedett uszoda birtokba vételének idpontjára kérdezett rá, amire Kántás Zoltán képviselő elmondta, hogy az időjárás mellett az is befolyásoló tényező, hogy a rekonstrukció kapcsán számos olyan probléma jött elő, ami az elmúlt 35 évnek és az egyes közművek elhasználódásának ,,köszönhető".   

19.22 - Illés Károly alpolgármester hozzátette, hogy a Szombathely-Egyházasrádódc közötti szakasz 2x2 sávos lesz és 2018-ban, a tervek engedélyeztetése után már a kisajátítások is megvalósulhatnak. A többi útszakasz építéséhez még a későbbiekben rendelik hozzá a forrásokat.  

19.15 - Nemény András képviselő azt kérdezte, hogy a ,,Modern Városok Program" során a miniszterelnök által korábban megigért valamennyi elem megvalósul-e. Erre Puskás Tivadar polgármester a Miniszterelnökség államtitkárára hivatkozva elmondta, hogy EU- s forrásokat nem bevonva, szinte csak hazai finanszírozásból szeretnék megvalósítani a projekteket.  

19.05 - Nemrégen az öntés előtt álló pápaszobrot tekintettük a hegyfalusi műteremben a polgármesterrel együtt. Olyan értéket teremetünk akészülő szborral, ami a párját ritkítja, alig több mint egy hónap múlva meg is csodálhatjuk azt - tájékoztatott Lendvai Ferenc frakcióvezető.  

18.55 - Horváth Attila képviselő a bűnmegelőzéssel kapcsolatban azt javasolta, hogy gondolja át a város vezetése a polgárőr-szervezetek fnanszírozását.  

18.45 - Molnár Miklós azt magyarázza éppen, hogy rengeteg helyen jellemző ma már a munkaerő-hiány, így a SZOVA ZRt.-nél is. Puskás Tivadar polgármester pedig arról beszélt, hogy 2018-ban már a dozmati víztárazó egyes részeit is át lehet majd adni. Ezután arról ment a terefere, hogy melyik képviselő mit támogat, illetve, hogy azt visszakapja-e majd jövőre képviselőtársától.    

18.25 - A huszonötödik téma az előző Közgyűlés óta eltelt időszak történéseiről szóló polgármesteri beszámolót vette gócső alá. Nemény András képviselő az egyre fokozódó parkolási gondokra irányította a figyelmet, majd Tóth Kálmán képviselő azt kérte, hogy decemberben külön napirendi téma keretében foglalkozzon a közgyűlés a SZOVA ZRt.-vel. 

18.22 - Pörögnek a képviselők, a 20-24. napirendi témára - használati jogviszony, ingatlan értékesítésről szóló pályázat, alapító okirat módosítás, intézményi tanácsba történő delegálás, város-makett elhelyezés - vonatkozó határozati javaslatot is hozzászólás és vita nélkül fogadta el a közgyűlés. 

18.12 - Folyt. köv. Tizenkilencedik napirendi téma lesz a műsoron, a Kossuth Lajos utca 2. szám alatti ingatlan értékesítése a téma. Balassa Péter képviselő a bérbeadás mellett kardoskodott, az eladást kizárta, ezt azonban nem fogadták el a képviselők. Ipkovich György képviselő ingatlancserére vonatkozó javaslatát is elutasították. E témában Lendvai Ferencet és Ipkovich Györgyöt bíráló bizottsági tagnak választották.   

17.57 - Újabb szünetet rendelt el a polgármester. 

17.47 - Nemény András képviselő szerint pozitív komfortérzetet kelthet a módosított menetrend, mely a helyi lakosok érdekeit szolgálják. A közgyűlés elfogadta ezt a határozati javaslatot is.  

17.38 - Az autóbusz-menetrend a téma. Az ÉNYKK ZRt.-t érintő döntésekről szóló határozati javaslatról beszél Rettegi Attila képviselő. 

A Gyöngyöshermánba, illetve a KISZ-lakótelepre vezető vonalakról elmondta, hogy január 1-től hiába közlekedtet 5 vonalon is autóbusz az ÉNYKK, összességében 7 járattal kevesebb lesz az érintett szakaszon - mondta Rettegi Attila.  

Tóth Kálmán képviselő módosító indítványt fogalmazott meg, eszerint olyan menetrend-változás lehet, hogy a 12-es járatok fele hétvégén a 21-es vonalán közlekedhet majd, ez pedig elvileg semmilyen többletköltséggel nem jár majd.

17.31 - Tizenhetedik témaként a SZOVA ZRt.-t megillető elővásárlási jog gyakorlásáról döntöttek. 20 igen és 1 tartózkodással elfogadták a javaslatot.  

17.25 - A következő téma a ,,Javaslat a közterületen történő szeszesital fogyasztás tilalmának kiterjesztésére" volt.

Horváth Soma képviselő budapesti és debreceni példákkal élt, amikor nagyon szigorú szabályokat említett, majd hozzátette, hogy a polgárőrség is bevonható lenne az ellenőrzésbe, a lakossági bejelentések utáni akciókba. 

Ágh Ernő képviselő a szakbizottsági véleményt tolmácsolta, amikor elmondta, hogy támogatja a határozati javaslatot. A 19 igen is ezt bizonyította. 

17.22 - A tizenötödik napirendi téma során javaslat hangzott el Tóth István szobrászművészről történő közterület, illetve park elnevezésére. Ezt is elfogadták. 

17.19 - A tizennegyedik határozati javaslat a Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala létszám-előirányzatának meghatározásával kapcsolatos döntés meghozatala volt, hozzászóló nem jelentkezett, a közgyűlés az előterjesztést elfogadta. 

17.15 - Lendvai Ferenc frakcióvezető azt javasolja, hogy érdemes lenne a környék közelekedési koncepcióját újra áttekinteni.

Tárgyaljunk bizottsági szinten a Liget utca környéki közelekedésról - fogalmazta meg határozati javaslatát, melyet elfogadott a közgyűlés. 

17.05 - A város településrendezési eszközeinek módosításával összefüggésben, a Liget utcánál bekövetkezett forgalmi rend változással kapcsolatban a körzet képviselője, Kecskés László elmondta, hogy noha megszűnt az átjárási lehetőség, a szabályok szerint erre nem is lett volna lehetőség. Élénk vita bontakozik ki arról, hogy kevesebben vagy többen közlekednek-e majd ezután az Árkádiánál. 

17.00 - Tizedik napirendi témánál tartunk, Balassa Péter megtette személyi javaslatait, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítványának kuratóriumi tagságára (Jobbik) vonatkozóan, ezeket elfogadta a közgyűlés. Így jön azonnal a tizenegyedik téma, melyet jelentkező hiányában szintán azonnal megszavaztak. Ez egyébként a háziorvosi praxisjogok érvényesítéséről szólt. 

A tizenkettedik témánál sem voltak aktívak a képviselők, így a város településrendezési eszközeinek módosítására beérkezett véleményeket is elfogadták. 

16.56 - Szavaznak a képviselők, Szuhay és Czeglédy képviselők javaslatait elutasították, de a határozati javaslatot 11 igen, 8 tartózkodás mellett elfogadta a közgyűlés. 

16.49 - Molnár Miklós alpolgármester arra figyelmeztetett, hogy jövőre már nem lesz Szent Márton-jubileumi év, vissza kell tehát állni a normál gazdasági működésre. 

Szuhay Viktor a városi rendezvényekkel kapcsolatban a mobil-lelátó megvásárlásának lehetőségét vizsgáltatná meg a közgyűléssel. 

Dr. Horváth Attila képviselő pedig tájékoztatást kért a Savaria Szimfonikus Zenekarral kapcsolatos jogi ügyekről. 

16.41 - Balassa Péter képviselő hozzászólásával folytatódik az ülés. Arra figyelmeztetett, hogy jövőre mínusz 10 millió forint támogatással indul majd a Savaria Történelmi Karnevál.

Úgy érzem, hogy nem alakultakki bizonyos döntési mechanizmusok. Arra kérem a közgyűlést, hogy amennyiben a város valamely saját cége bajban van, akkor segítsünk neki - tette hozzá. 

Czeglédy Csaba azt kérte, hogy a határozati javaslaton belül minden egyes módosító javaslatról egyesével szavazzon a közgyűlés. 

10 perc szünet következik.

16:15 Már jön is a Savaria Történelmi Karnevál ügye. NKA-s forrásokról is szó van, Tóth Kálmán szerint a legvitatottabb ügy a karneváli. 

16:14 A VasiVíz igazgatóságát szavazzák meg és fél perc után tizenegy igen, kettő nem és egy tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot. 

16:07 Itt a hetes napirendi pont. A Tour de Hongrie, és a vízilabda U 18-as világbajnokságról tárgyalnak most, vagyis arról, mekkora anyagi támogatást tud rászánni ezekre a rendezvényekre a város jövőre és 2018-ban. Ez csak egy szándéknyilatkozat, még nem jár kötelekettséggel. Mindkettőt megszavazzák.

15:46 A hatodik napirendi pont egy B33-as mobil szabadtári kosárlabda pályáról szól. Czeglédy Csaba a pálya kivilágításáért lobbizik. Balassa Péter közben javasolta, hogy egy iskolaudvaron legyen a pálya inkább. Most úgy tűnik, a Sugár úti csarnok hátsó részén lesz. Közben óriási vita kerekedett arról, mitől meddig lehet majd használni. A közgyűlés megszavazza végül a napirendi pontot. Lesz B33-as mobil szabadtéri kosárpálya a Sugár úton.

15:36 Jön az ötödik napirendi pont. A szén-dioxid csökkentésére irányul ez a projekt- mondta Illés Károly alpolgármester. Az ELENA program (European Local ENergy Assistance - Európai Helyi Energetikai Támogatás) az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank közös kezdeményezése, amelynek célja, hogy támogassa a helyi közösségeket a megújuló energia, energiahatékonyság, és a közlekedés területén tervezett beruházások előkészítésében, hogy ezáltal minél hatékonyabban részt tudjanak vállalni az európai klímavédelmi és kibocsátás csökkentési célok teljesítésében. Egy projekt előkészítésére maximum 90%-os támogatási intenzitás nyerhető maximum 3 év előkészítési idővel számolva. Most csak az előkészítésről van szó, 90%-os EU-s támogatással valósulhatna meg a projekt, de 8 millió forintos önerőről kell hozzá. A közgyűlés megszavazza.

15.12 - Kopcsándi József képviselő szerint is óriási a létjogosultsága az egészségügyi központnak. Miután feltétlenül szükségesnek nevezte a beruházást, illetve az eszközbeszerzéseket, annak adott hangot, hogy szükséges lenne a környékbeli lakók tájékoztatása, a lakossági fórum mihamarabbi megtartása. 

15.07 – Folytatódik a közgyűlés. Délután elsőként az új egészségügyi központtal kapcsolatos döntések meghozatalával összefüggő javaslatokról tárgyalnak a képviselők. Dr. Kecskés László képviselő hozzászólásában kifejtette, hogy a fogorvosi székeket mindenképen pótolni kell, mert ezek jelenleg rendkívül elavult állapotban találhatóak. Ezután kiemelte, hogy az egészségüygi szakbizottság támoogatásáról biztosította az előterjesztést, de módosításként javasolta a projektbe illeszteni a megnövekedett parkoló-igényt.

SZÜNET

13:07 - A határozati javaslatot elfogadták, a fejlesztés zöld utat kapott. Puskás Tivadar polgármester szünetet rendelt el, a közgyűlés 15.00 órakor folytatódik. 

12:52 - Kopcsándi József támogatja a tervet, de nagyobb rálátást szeretne az későbbi üzemeltetési költségekre. Molnár Miklós beszél arról, hogy az üzemeltetési költségek kidolgozása folyamatban van. Ez egyébként is elengedhetetlen a TAO pályázat elfogadtatásához.     

12:36 - A 3. napirendi pont következik, a Sugár úti kiscsarnok továbbfejlesztése a téma. A projektről látványterveket mutatnak. Az épületre emeletet építenének, vendégszobákkal, hátsó bejárattal látnák el, ráadásul létrehoznának egy szolgáltató részleget is a sportolók rehabilitációjához. Felújítás 266 millióba kerül.

12:29 - Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária javaslatát - miszerint az állami utak kezelőivel vegyék fel a kapcsolatot - elfogadták. Szombathely közgyűlése egyhangúlag elfogadta az útfelújítási programokat az elkövetkező öt évre.

12:20 - Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária szerint a szorgalmi utakra is nagyobb figyelmet kéne fordítani, valamint a csatornákat is be kéne vizsgáltatni. Ágh Ernő pozitívnak értékelte a hozzászóláskat, egyetért a csatornahálózat fejlesztésével. Horváth Attila javasolja, hogy világítórendszerrel lássák el a zebrákat. 

12: 04 - Tóth Kálmán az javasolja, hogy mielőtt megtárgyalják az ügyet, egyeztessenek a képviselők, mivel ők ismerik legjobban a saját körzetüket. Ez alapján állítsanak össze egy listát a felújítandó területekről. "Ezek szakmai kérdések, annak, hogy az egyéni képviselők szerenének ebben részt venni, csak örülni tudok." - mondta Puskás Tivadar.   

11:50 - Kelmen Krisztián is támogatja az előterjesztést. Kérdezi: A projekt kidolgozásakor egyeztetnek-e megfelelően a frakciók, illetve figyelmebe veszik-e a lakossági igényeket is?  Lendvai Ferenc válaszol: a kérdésekről az illetékes bizottság dönt. Balassa Péter módosítást javasol, miszerint ne írják ki öt évre előre a felújításokat. Puskás Tivadar beszél arról, hogy a szakemberek szerint ennyi idő alatt végig vihető a projekt.

11:39 - A 2. napirendi pont, "Javaslat Szombthely útfelújítási programjára" következik. Ipkovich György támogatja az előterjesztést. Mint mondja, jobb felmérni a helyzetet és évekkel előre tervet készíteni az útfelújítással kapcsolatban, aztán sorban kivitelezni. Javasolja, hogy a témára szánjanak rá egy bizottsági ülést és egy közgyűlést.  

11: 23 - Egyre hevesebb vita alakul ki a migránsok integrációjáról, Puskás Tivadarnak többször csendre kell intenie a képviselőket. "Ha már beengedünk 10 migránst, akkor milyen jogon mondunk nemet a többinek, aki ide akar jönni? Valahol meg kell állítani ezt a folyamatot"- mondja Lendvai Ferenc.   

11:05 - Kecskés László reagál az elhangzottakra: "nem kéne összemosni az 1956-ban emigrált, keresztény, európai embereket a keleti, idegen kultúrából érkezőkkel. A magyarok elfogadták a befogadó országok törvényeit és be is tudtak illeszkedni" -mondja. Beszél a betelepedési kötvényről is: "ezek az emberek nem "átvilágítás" nélkül telepedtek le az országban."  Czeglédy Csaba szerint a kormány egyenlőségjelet tett a szavazásnál a ténylegesen háború elől menekülők, a gazdasági migránsok és a terroristák közé. Pukás Tivadar válaszol: "nem mi tettünk egyenlőségjelet, hanem azok, akik  ide akarják telepíteni őket" Kántás Zoltán szerint nem tudhatjuk biztosan, hogy milyen indíttatásból jönnek ide a migránsok.   

10:51 - A jobb és baloldal között vita alakul ki a népszavazás értékelésével kapcsolatban. Sátory Károly szerint a baloldal nemhogy egy hasonló szavazás megszervezésére alkalmatlan, de még egy erős ellenkampányt sem tudott felépíteni. Megemlíti a határmenti kerítés építését és hozzáteszi: ha valaki október 2-án nem ment el szavazni, az leginkább azért van, mert a kormány óvintézkedései miatt nem érezhette a bőrén a migráns-problémát. Szuhai Viktor és Kelemen Krisztián a népszavazáson feltett kérdést kifogásolják. Rettegi Attila visszautasítja a kérdésben az idegengyűlölet vádját. Mint mondja nem erről van szó, hanem arról, hogy nem tudhatjuk pontosan, hogy kik jönnek az országba és milyen céllal.

10:35 - Ágh Ernő kap szót. Mint mondja, "fontos, hogy megvédjük a családunkat, az országunkat, a kultúránkat. Bebizonyosodott, hogy a magyarok mindezt nem kívánják lebontani és lemondani róla." Lendvai Ferenc a népszavazás eredményeiről beszél, 5-6 százalékkal több ember ment el a Dekovits lakótelepen szavazni, mint az önkormányzati választásoknál. 

10:20 - Czeglédy Csaba kér szót, a Falco-gyár bővítésével kapcsolatban javasol szavazást, valamint azt, hogy a gyár ügyét nyilvános ülésen, decemberben tárgyalják. Puskás Tivadar válszol: jövő évben a gyárban a szűrőt beépítik. Kántás Zoltán beszél arról, hogy a kvóta népszavazás sikeres volt, "mint az kiderült ez a téma pártok fölött áll". Mint mondja, nem tud elmenni a Jobbik álságos magatartása mellet a népszavazással kapcsolatban, hiszen korábban kiálltak az ügyért, ennek ellenére teljesen más magatartást tanusítottak.

10:08 - Megkezdődik 1. napirendipont tárgyalása, aminek témája: Tájékoztató a 2016. október 2-i országos népszavazásról. Puskás Tivadar köszönetet mond azoknak, akik a jelenlegi helyzet mellett volksolt. 

10:00 - Balassa Péter javasolja, hogy a székesegyház előtti téren állítsák vissza a gázlámpát. Vita alakul ki témával kapcsolatban.

9:41 - Elsőként Czeglédy Csaba kap szót, aki javasolja, hogy tűzzék napirendi pontra a Falco-gyár bővítésével kapcsolatos helyzetet. Ipkovics György kifogásolja, hogy két javaslatát nem fogadták el a Styllel kapcsolatban. Kelemen Krisztián tájékoztatást kér a Szent Márton-terv beruházásának állapotáról. Kopcsándi József tájékoztatást kér a kormány új elektronikai rendszerével kapcsolatban. Balassa Péter hét napirendi pont tárgyalását is kéri.

9:12 - Puskás Tivadar polgármester üdvözölte a jelenlévőket és megnyitotta a közgyűlést. Köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az október 2-i népszavazáson, valamint azoknak, akik elindították a M86-os építését. A polgármester külön megköszönte Hende Csabának és a magyar kormánynak, amiért a M86-os Szombathelytől átadásra került. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére