Nem mindegy, hogy a politika vagy a szakma az irányadó

szróbert-hcsaba • 2015. április 09., csütörtök •
Egy-egy téma fajsúlyos kérdéseit hajlamosak vagyunk politikai vetületei felől megközelíteni, pedig érdemes volna a szakmai okokkal is foglalkozni – ez azon a háttérbeszélgetéssel egybekötött sajtóreggelin hangzott el, melyre a helyi sajtó képviselőit hívta meg a város vezetése. A csütörtök délelőtti eseményen a frisss.hu is jelen volt.
Nem mindegy, hogy a politika vagy a szakma az irányadó

Puskás Tivadar miután köszöntötte a helyi sajtóorgánumok képviselőit, a többi között arra emlékeztetett, hogy három hónappal ezelőtt azt az ígéretet tette, hogy mondanivaló esetén, rendszeres időközönként sajtóbeszélgetést tart a város vezetése – most újra elérkezett ez az alkalom. Miután a 70 évvel ezelőtti, március 30-i eseményről, vagyis a világháború szombathelyi eseményeinek végéről is szót ejtett, hozzátette: az identitáshoz a múlt is hozzájárul, ezért javaslom, hogy a média képviselői látogassák meg a szépkorúakat, és meséltessék el velük a számukra legizgalmasabb helyi történeteket.

Koczka Tibor alpolgármester arról beszélt, hogy a Fő teret élővé kell tenni, ezért ,,Miénk itt a tér” címmel május 1-től szeptemberig folyamatos programokkal töltik majd meg a város központi terét, ahová szombatonként termelői piacot tartanának, vasárnap pedig képzőművészeti vásárt rendeznének. A sportért felelős alpolgármestertől tudtuk meg azt is, hogy a magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie idén Szombathelyről indulna, de felélesztenék a helyi autósportot is, Iseum Rally néven. Emellett diákkarnevált is rendeznének, ahol az iskolák tanulói korhű ruhákban mutatnák meg intézményeik tradícióit. 

Illés Károly alpolgármester a városi beruházások, fejlesztések kapcsán kijelentette, hogy az autógyár ügyében jó helyzetbe került a város, hiszen Szombathely ezzel csak nyerhet, ugyanakkor azt kérte a sajtótól, hogy ne találgasson, hiszen egy-egy beruházásról zajló egyeztetések, illetve a befektetők kiléte esetében nagyon fontos a diszkréció. 

Molnár Miklós alpolgármester pedig arra kérte a sajtó képviselőit, hogy egy-egy fajsúlyos téma aktuális kérdéseit ne mindig a politikai vetületei felől közelítsék meg, hanem inkább a szakmai háttérrel foglalkozzanak.  

A sajtóreggelin Lendvai Ferenc tanácsnok és dr. Takátsné dr. Tenki Mária bizottsági elnök is részt vett, utóbbi a társadalmi kapcsolatok fontosságát húzta alá hozzászólásában. A tervek szerint legközelebb szeptember elején találkoznak hasonlóan kötetlen formában a város vezetői és a sajtó képviselői. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére