Körvonalazódik a dozmati víztározó építése

frisss.hu fotó: Bodorkós Máté • 2017. március 31., péntek •
Hatalmas előrelépés lesz ez Szombathely és környékének árvízvédelme szempontjából.
Körvonalazódik a dozmati víztározó építése

Hamarosan kezdődik a dozmati víztározó építése, így megkérdeztük Gaál Róbertet, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatóját, és Dr. Hende Csabát, Szombathely országgyűlési képviselőjét, mit lehet tudni a tervezés menetéről, a fejlesztésről, és annak jelentőségéről.

Az előkészítő tervezés fázisában áll a projekt, az építéshez szükséges vízjogi létesítési engedélyezési terv elkészült már a teljes tározóra vonatkozóan. Készen vannak a tározó területéhez szükséges kisajátítási tervek is, az értékbecslések, illetve a természetvédelmi érintettsége miatt egy előzetes vizsgálati dokumentáció is. Most a folyamat ott tart, hogy be kell adni a vízügyi engedélyeztetésre a tervet, amit remélhetőleg pár hónapon belül visszaigazolnak. Az év végétől előreláthatólag a kivitelezési munkák is elkezdődhetnek a helyszínen - kezdte Gaál Róbert.

Torony és Dozmat közé épül majd a völgyzáró gát, maga a tározó a gát fölötti részen helyezkedik majd el, és egészen a régi toronyi útig terjed. Összesen 44 hektárnyi területet ölel fel. A völgyzáró gátat egy 420 méter széles, legmagasabb pontján 8 méteres végtöltés fogja lezárni, ez védi meg a településeket, köztük Szombathelyt is az árvíztől a jövőben.

Az 1965-ös árvíz komoly problémákat okozott a környéken, gondoljunk bele, most a környéket jobban beépítették így még nagyobb károk keletkezhetnének egy esetleges kiöntés során. A tározó megépítése után az Arany-patak már árvíz esetén sem önt ki, nem veszélyeztet. Így további pozitívum, hogy több olyan terület is felszabadul és beépíthetővé válik, melyek korábban erre nem voltak alkalmasak.

A beruházás 2 milliárd forintból valósul meg, a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program segítségével, 100 százalékban Európai Uniós forrásból – zárta szavait Gaál Róbert.

Most még nincs árvízhelyzet az Arany-pataknál

1965. április 22-én reggel árvízre ébredt Szombathely, mivel a hirtelen lezúduló, tetemes mennyiségű eső hatására egyszerre lépett ki medréből az Arany-, a Gyöngyös- és a Perint-patak. Ez volt a város történetének legnagyobb árvize. Emlékszem, nagyapámék háza is károsodott akkor, és azóta is számos épület, pince ment tönkre a beázások miatt. A dozmati víztározó elsősorban azért épül, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő – mondta el a Frisssnek Hende Csaba, országgyűlési képviselő.

A Gyöngyös áradása ma már szerencsére nem jelenthet problémát, mivel néhány éve megépült a lukácsházi víztározó. A Perint és az Arany-patak áradása ellen pedig a dozmati gát és víztározó adja a megoldást. Szombathely profitálhat ebből a fejlesztésből, ami a város közlekedési rendjére is kihat. Jelenleg a Liget utcai hidat többek között az Arany-patak áradása miatt sem lehetett felújítani, most azonban lehetőség adódik erre. A tervek szerint a kis fahíd csak gyalogos, illetve kerékpáros közlekedésre lesz használható, kicsivel arrébb épül egy autós forgalomra jóval alkalmasabb híd, ami a Dolgozók útját köti majd össze a Kárpáti Kelemen utcával. Minden mindennel összefügg, ez a víztározó sok problémára megoldást jelent - tette hozzá Hende Csaba.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére