Kormányzati szándék a magyar gazdaság megerősítése

szrobert-hcsaba • 2015. április 30., csütörtök •
A parlament májusban elfogadhatja az adócsökkentés költségvetését, ezzel pedig az önkormányzatok számára is világossá válnak a sarokszámok, amelyek a kiszámíthatóságot és a stabilitást segítik elő – hangzott el csütörtök délután a Városházán, ahol Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Kondora István, Sárvár város polgármestere tartott sajtótájékoztatót. A 2016-os büdzsét, a vezető kormánypárti politikusok után a két vasi város polgármestere is az adócsökkentés költségvetésének nevezte. A frisss.hu kérdésére Puskás Tivadar megerősítette, hogy januárra elfogadhatják Szombathely 2016-os költségvetését.
Kormányzati szándék a magyar gazdaság megerősítése

Puskás Tivadar a sajtótájékoztató elején felidézte az elmúlt napok hazai gazdaságpolitikai történéseit, a nemzetgazdasági miniszter bejelentését, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a parlament már május közepén elfogadhatja a 2016-os költségvetést. Ezzel a hosszú távú tervezés, a kiszámíthatóság és a gazdasági stabilitás válik kézzel foghatóvá – tette hozzá.

A szombathelyi polgármester kiemelte: A 2010-ben bevezetett reformok működnek, az ország erősödik, a gazdasági teljesítmény javul. A megalapozott és kiegyensúlyozott költségvetésnek köszönhetően az ország minden állampolgára egy kis lépéssel előbbre juthat. Az, hogy a személyi jövedelemadó 16%-ról 15%-ra csökken, valóban kis lépés, ám minden dolgozó állampolgárt, tehát mintegy 4 millió magyar embert érint. A családi adókedvezmény növekedéséről elmondta, hogy ez egy kéttagú család esetében 4700 Ft-tal több bevételt jelent, míg egy kétkeresős, minimálbéres, 2 gyermekes család esetében 7100 Ft-tal több marad havonta a kasszában. Ez a gyarapodás egy átlagos keresetű, 2 gyermekes család esetén pedig már mintegy 9500 Ft-os többletet jelent. 

Puskás Tivadar örömét fejezte ki, hogy még a nyári szünet előtt nyilvánosak lesznek a sarokszámok, ez pedig még átláthatóbbá teszi a költségvetést. Nekünk, önkormányzati vezetőknek is több idő marad így a tervezésre – fűzte hozzá.

Kondora István, Sárvár polgármestere pedig a sértéshús áfájának és a különböző közszolgáltatások áfájának csökkentéséről beszélt. Ismeretes, hogy a sertés tőkehús áfája 27%-ról 5%-ra (ez a fogyasztók számára is már feldolgozott, illetve darabolt formára vonatkozik) csökken – mondta, majd hozzátette: a zűrzavaros húspiac tisztulni fog, ha pedig a baromfihús ágazatot is érinti majd az áfa csökkentés, annak a sárváriak külön is örülnek majd, hiszen a tisztulás a baromfiiparban is meg kell, hogy történjen. A 2016-os sárvári költségvetés kész van, vagyis, ha a parlament elfogadja hazánk költségvetését, már összehasonlíthatóvá válik a mi büdzsénkkel – fogalmazott Kondora István. 

Ezt követően gazdaságtörténeti eseményeknek nevezte Sárvár első embere a bevezetendő intézkedéseket, ezzel pedig a hazai gazdaságpolitikai tendenciákra és a filozófiára utalt. Az adósságállomány átvállalása, a devizahitelek mérséklése, forintosítása, a rezsicsökkentés, az áfa és az szja csökkentés, de a deflációs környezet is arra mutat, hogy az átlag elkölthető jövedelem megemelkedett. A kormányzatnak ezzel az a szándéka, hogy a családokat és a magyar gazdaságot megerősítse – hangsúlyozta Sárvár első embere. Rámutatott: január elseje ma már nem az áremelkedésekről, hanem az árcsökkentésekről szól. 

Újságírói kérdésre elhangzott, hogy Sárváron nincsenek helyi adók, tehát csökkenteni sem tudják azokat. A vállalkozóknak az is segítség, ha nyugodt jogi környezetben dolgozhatnak. 
A frisss.hu megtudta, hogy a városi költségvetéseket ősz végén, illetve tél elején fogadhatják el a települési önkormányzatok. A megyei jogú város közgyűlése legkésőbb januárban szavazhat Szombathely 2016-os költségvetéséről.  
Az eseményen Illés Károly alpolgármester és Lendvai Ferenc tanácsnok is részt vett. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére