Kitüntetett hely, ahol összesűrűsödik a történelem

Szerző: frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2017. október 10., kedd •
Hatvan nemzedék vállán állunk itt – hangzott el azon az ünnepségen, melynek keretében átadták Szombathely belvárosában az Ady teret és a Székesegyház előtti Mindszenty teret összekötő, a Romkerten átívelő sétányt. A Szent Márton terv keretében megvalósuló beruházás közel 174 millió forintból jött létre.
Kitüntetett hely, ahol összesűrűsödik a történelem

Nagyjából fél év alatt épült meg a vasi megyeszékhely belvárosában az a  184 méter hosszú sétány, melynek köszönhetően jelentős mértékben lecsökkent az Ady tér és a Mindszenty tér közötti távolság. Az igazi jelentőségét azonban az adja meg, hogy az új gyalogútnak köszönhetően bárki rövid áttekintést kaphat a város 2000 éves történelméből.

Ez egy kitüntetett hely, ahol összesűrűsödik a történelem. Aki erre jár, az hatvan nemzedék nyomdokaiban lépked – fogalmazott Hende Csaba országgyűlési képviselő, a Parlament  alelnöke, aki ünnepi beszédében felsorolta azokat a hatalmas személyiségeket, akik egykoron ellátogattak Savariába, avagy a későbbiekben Szombathelyre. A felsorolást a városalapító Claudius császárral kezdte, majd  Szent Mártonnal, Nagy Constantinnal, Nagy Károllyal, Boldog IV. Károllyal folytatta, végül  pedig az 1991-ben idelátogató Szent II. János Pál pápával fejezte be. Hende Csaba elmondása szerint ezeket a hatalmas személyiségeket Szent Péter személye köti össze. A keresztény egyház megalapítója Jézus halála után lett az új vallás emblematikus alakja.

Nekünk most Jézus szelíd evangéliumát kell megtartanunk ahhoz, hogy megmaradhassunk. De ha kell, akkor erővel kell megvédenünk mindazt, amit senki más nem fog megvédeni helyettünk – tért át a múltból a jelenbe és hívta fel a figyelmet korunk legnagyobb veszélyére, a migrációra Szombathely országgyűlési képviselője, aki beszéde végén Antal József szavaira emlékeztette a megjelenteket: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van jövője.”

Hende Csaba után Puskás Tivadar polgármester mondott köszöntőt, melyben összefoglalta a közel 174 millió forintos beruházás folyamatát, jelentőségét.

A Romkert eddig egy fehér folt volt, mely ennek az új sétánynak köszönhetően  jóval közelebb kerül a szombathelyiekhez.  Így pedig a velünk élő  történelem is a mindennapjaink része lesz – fogalmazott a vasi megyeszékhely első embere.

Az ünnepség végén Soltész Miklós államtitkár fogalmazta meg gondolatait, majd pedig Székely János megyéspüspök áldotta meg az új sétányt, mely nyári időszakban 5-22 óráig, míg télen 5-20 óráig lesz nyitva.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére