Király Viktor a zsűrit biztosan meggyőzte a Voice első élő adásában

frisss.hu • 2015. november 10., kedd •
A közönség majd csak az összes fellépő után, szerdán szavazhat.
Király Viktor a zsűrit biztosan meggyőzte a Voice első élő adásában

Király Viktor ma hajnalban  az amerikai The Voice első élő adásában lépett fel. Ebben a fordulóban 24 énekes vesz már csak részt a versenyben, közülük 12 még ezen a héten búcsút int a tehetségkutatónak. Az izgalmak tehát óriásiak, különösen Viktor körül, aki az előző forduló óta mentort váltott. Gwen Stefanival úgy tűnik remekül megértik egymást, kifejezetten jó hangulatúak és eredményesek a próbáik.

Két részletben hallható a 24 versenyző, az elsőben Gwen Stefani és Adam Levine mentoráltjai léptek színpadra. Azért is különleges a helyzet Viktor számára, mert korábban éppen Levine csapatába tartozott, de az utolsó fordulóban alul maradt Jordan Smith-szel szemben. Az úgynevezett rablás lehetősége mentette meg végülis az amerikai-magyar fiút, ugyanis a szabály szerint egy zsűritagnak lehetősége van megmenteni a kieséstől valakit, amennyiben átveszi saját csapatába. Így került a No doubt egykori énekesnőjéhez Viktor, akivel az első élő adásra Lisa Stansfeld All Around the World című számát választották.  

A pörgős nóta nagyon jól feküdt Viktornak, óriási tapsot kapott érte, a kritikák pedig külön kiemelik a magas, úgynevezett falzett hangokat, melyeket teljesen tisztán sikerült kiénekelnie, valamint teljesen profi színpadi mozgását.

A szavazás majd csak az összes versenyző fellépését követően indul, és 24 órán át tart csupán. Ezalatt háromféle módon adhatja le mindenki a voksát – feltéve, ha amerikai illetőségű, vagy épp a tengerentúlon tartózkodik. Vagy a verseny saját applikációján keresztül, vagy a Facebookon, vagy az iTunes-on. Az első két lehetőségnél 10 szavazatot lehet rögzíteni maximálisan, az iTunesen azzal szavazunk, hogy letöltjük a versenyző legutóbbi előadását az Apple zeneboltjából.

Király Viktorral készült egy felvezető kisfilm is, melyben többek között magyarul tanítja Gwen Stafanit – igaz, csak egy szóra, ami mi más is lehetne, mint a szeretlek. Feltűnik a filmben még maga Hajdú Péter is, egy korábbi Frizbis fellépés kapcsán, miután szót ejtenek Viktor magyar karrierjéről, ami olyan sikeres, hogy „még talk-showkba is elhívtak”.

Az amerikai sajtó hetek óta az egyébként Viktor szobatársa, Jordan Smith-ről cikkezik, imádják „angyali hangját”, mellyel „éteri magasságokat” is ki tud énekelni, valamint szimpatikus lényét. Most Beyonce Hello című számát adta elő, kicsit kevésbé meggyőző módon, mint amit megszoktunk tőle. Viktort viszont imádták a zsűriben is és a nézők is, kikiáltották az ügyeletes „szépfiúnak”, akit maximálisan különlegessé tesz, hogy Magyarországról érkezett. Reméljük a lelkesedés elég lesz a továbbjutáshoz, és a szerda esti élő adásból simán bejut a legjobb 12 közé.

közösség

további frisss

lap tetejére