Király Gábor szerint a csapategység hozza a pontokat

Szita Róbert - Fotó: frisss.hu és haladas.hu • 2016. november 04., péntek •
A kapuslegendát az elmúlt hetekben Rózsa Dániel helyettesíti.

Azt gondolom, hogy nagyon jó a csapategység, szeretnénk ezen az úton tovább menni, de az eddigi teljesítmény is nagyon örvendetes, hiszen mindig sokkal jobb a mezőny elején szerepelni, mint esetleg hátul, a kiesési zónában – nyilatkozta honlapunknak a Szombathelyi Swietelsky-Haladás 107-szeres válogatottsági rekordere. 

Király Gábor szerint a sérültek ellenére is nagyon erős az egység a Halinál, ezt bizonyította a Vác elleni kupameccsen elért sima győzelem is. 
Azt várom, azt kívánom, hogy menjünk tovább ezen az úton, hiszen a pályán elért teljesítményünkkel kell megmutatnunk, hogy mit is tudunk. Az NB I-es mezőny nagyon kiegyensúlyozott, hiszen egy-egy győzelemmel a tabella elejére ugorhatunk, ugyanakkor egy-egy vereséggel vagy éppen döntetlennel a középmezőnybe visszacsúszva találjuk magunkat. Szoros a mezőny, a 12 csapatos bajnokságban minden egyes pontnak nagy a jelentősége. Tavaly annak ellenére is sokáig a 2. helyen tudtunk maradni, hogy nem is győztünk, viszont ellenfeleink körbe verték egymást – tette hozzá a kapuslegenda, aki fokozatosan épül fel sérüléséből. 

Visszatértem már az edzésekre, de még nem tudok 100%-os munkát végezni. Szép fokozatosan jövök fel, ahogy a testem és a szervezetem reagál, úgy térhetek majd vissza – mondta, majd megjegyezte, hogy Rózsa Dániel az elmúlt hetekben kiválóan helyettesíti. 

Nagyon örültem, hogy nem igazolt el utána sem, hogy én visszaérkeztem a Halihoz. Dani nagyon jó ember, aki nagyon jó munkabírású, kiváló versenyző típus. Amikor együtt edzünk, egymástól tanulunk - dicsérte a 2-szeres válogatott Rózsa Dánielt Király Gábor. 

A jelenlegi tabella 5. helyén álló Haladás legközelebb ,,hazai” pályán bizonyíthat, a szombat délutáni ellenfél a 9. helyet elfoglaló MTK Budapest lesz. A két csapat között 5 pont a különbség. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére